Hirdetés
Hirdetés

Pincében lőtték ki a garázdálkodó medvét

•  Fotó: Zetelaka Polgármesteri Hivatala

Fotó: Zetelaka Polgármesteri Hivatala

Naponta többször is megjelent egy három-négy éves medve a sikaszói nyaralók és házak között, ráadásul többször betört az udvarokra és épületekbe, hűtőt és kerítéseket rongálva meg. Végül kedden délután lőtték ki, amikor egy épület pincéjében volt.

Fülöp-Székely Botond

2026. június 03., 10:272026. június 03., 10:27

2026. június 03., 10:382026. június 03., 10:38

Naponta több alkalommal is bejárt Sikaszóba egy három-négy év körüli medve az elmúlt időszakban, amely az ott lévő portákra és nyaralókba tört be – tudtuk meg Nagy Attilától, Zetelaka község polgármesterétől. Az udvarokon, házakban és melléképületekben kutakodva egyebek mellett kerítéseket, hűtőt, grillezőt és bejárati ajtókat rongált meg.

„Jól látszott, hogy olyan példányról van szó, amelyet nem zavar az ember közelsége” – magyarázta az elöljáró.

Hirdetés

Kedden délután egy pince ajtaját feszítette fel a nagyvad, a helyszínre érkező vadásznak pedig – a polgármester elmondása szerint – gyorsaságra és lélekjelenlétre volt szüksége, hogy maga is bajba ne kerüljön. A veszélyes helyzetben egyértelmű volt, hogy ki kell lőni a medvét.

•  Fotó: Zetelaka Polgármesteri Hivatala Galéria

Fotó: Zetelaka Polgármesteri Hivatala

Egyébként több medve is bejár a házak közé Zetelaka községben, csak kedden öt riasztásuk volt. Ebből négy Sikaszóban történt, ahol a kilőtt egyed mellett egy bocsos anyamedvét is láttak, egy pedig Ivóban.

korábban írtuk

Sikaszó, Ivómezeje, Maroshévíz – a közös bennük, hogy mindhárom településen medvét láttak
Sikaszó, Ivómezeje, Maroshévíz – a közös bennük, hogy mindhárom településen medvét láttak

A Zetelaka községhez tartozó Sikaszóban kedd délben és délután is láttak medvét. Este újabb településeken is feltűnt a nagyvad.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés