
Fotó: Thomas Campean
Egységessé váltak az internetes vásárlásokra vonatkozó legfontosabb fogyasztóvédelmi előírások a Európai Unió területén, a jogharmonizációnak köszönhetően már nálunk is két hét áll az egyre nagyobb vásárlói réteget képező internetes megrendelők részére, hogy visszaküldjék a webáruházaknak a világhálón rendelt terméket, amennyiben az nem megfelelő.
2014. június 20., 11:522014. június 20., 11:52
2014. június 20., 11:532014. június 20., 11:53
Egységesítették az Európai Unió területén az internetes vásárlásokra vonatkozó legfontosabb fogyasztóvédelmi szabályozásokat, ennek köszönhetően az elmúlt hétvége óta Romániában is több idő áll a vásárlók rendelkezésére, hogy elálljanak az online rendeléstől, illetve visszaküldjék az eladónak a megrendelt terméket. Hét, illetve tíz napról tizennégy napra nőtt az az időszak, amely alatt indoklás nélkül visszaküldheti a megrendelt terméket a vevő, ez az időszak azonban akár tizenkét hónapra is kitolódhat, amennyiben az eladó nem tudja bizonyítani, hogy tájékoztatta a vásárlót az adásvételtől történő tizennégy napos elállási határidőről – mondta el megkeresésünkre Laurenţiu Moldovan, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője. Az informálás történhet az áruhoz mellékelt tájékoztatón vagy a webáruház honlapján is, az áru visszaküldési határideje viszont csak jogos fogyasztóvédelmi panasz esetén nő egy évre.
Nincs trükközés
Néhány interneten megkötött üzletre nem érvényes az előírás, például szolgáltatásokra, romlandó árura és bontás esetén az újságokra, folyóiratokra, DVD-re sem, azt tehát nem lehet megtenni, hogy a webáruházban megvásárolt filmet megnézzük, majd tizennégy napon belül visszaküldjük és kérjük a pénzünket – tréfálkozott egy példával a fogyasztóvédelmi főfelügyelő.
A hivatal viszonylag kevés, éves szinten tízes nagyságrendű panaszt kap internetes vásárlásokra, de ezekkel kapcsolatban többnyire tehetetlenek voltak, ugyanis a vevők szinte mindig kifutottak a korábbi tíznapos határidőből, ezért is nagyon hasznos, hogy azt most tizennégy napra növelték – mondta el az intézményvezető.
A vásárlók számára kedvezően módosuló előírások Udvarhelyszéken is egyre több embert érintenek, ugyanis az internetes vásárlások egyre nagyobb piaci szegmenst foglalnak el a kereskedelemben. Ezt igazolják az interneten vásárolt termékeket házhoz szállító futárszolgálatoknál is.
Jelentősen nőtt a forgalom
Legnagyobb számban továbbra is elektronikai cikkeket vásárolnak interneten a környékbeliek, de az elmúlt két évben a második helyre ugrott a ruházati cikkek online vásárlása, és összesen mintegy nyolcvan százalékkal nőtt az internetes megrendelések forgalma – számolt be a jelentős piaci forgalomnövekedésről az egyik legnagyobb országos futárszolgálat helyi kirendeltségének vezetője. Dunkler Róbert elmondta, ünnepek környékén még nagyobb arányú az árudömping, olyankor alig győzik kézbesíteni a küldeményeket. Legtöbben, 99 százalékban továbbra is belföldi webáruházból rendelnek, de e téren a bizalmatlanság még mindig nagy: néhány hónapja lehetőséget biztosítanak a vásárlóknak a csomag érkezéskor történő azonnali kibontására, és ezzel szinte mindenki él is.
Kevesen küldik vissza, de főként ruhaneműk esetében már megtörtént, hogy a méret itt-ott nem volt megfelelő és utólag elálltak a vásárlástól, visszaküldve a terméket, e tekintetben tehát hasznos a határidő-módosítás – tudtuk meg a futárszolgálat képviselőjétől. Az elektronikai cikkek esetében egyes webáruházak már korábban is tizennégy napos visszaküldési határidőt biztosítottak, de a vevők ezeket leggyakrabban a garanciális javítás miatt szokták visszaküldeni, nem azért, mert meggondolják magukat a vásárlás után – tudtuk meg a kirendeltségvezetőtől.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!