Jól fizető szakmát tanulhatnak

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Az udvarhelyi szakemberhiány tette szükségessé: számítógépes vezérlésű (CNC) marógépek kezelését is oktatni fogják a következő tanévtől a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában.

Fülöp-Székely Botond

2016. március 24., 19:342016. március 24., 19:34

A ’89-es rendszerváltozás óta egyre több lett az elméleti iskola, a műszaki tanintézmények pedig háttérbe szorultak – magyarázta Szakács-Paál István, a Bányai János Műszaki Szakközépiskola igazgatója. Mint mondta, ez eleinte nem jelentett problémát, hiszen az ipari termelés is visszaesett, ám az utóbbi években szakemberhiány lépett fel az elöregedés miatt. Ez különösen érződik Udvarhelyen, ahol Hargita megye ipari termelésének 70–75 százaléka történik.

Szakács-Pál rámutatott, nagy problémát jelent, hogy a műszaki iskolák elvesztették presztízsüket, csak a legrosszabb tanulók iratkoznak be az intézményekbe, olyanok, akiknek többsége nem szeretne tanulni. Mint mondta, ősszel indítanak egy szakközépiskolai osztályt – a tanfelügyelőség engedélyezésével –, ahol a diákok számítógép által vezérelt (CNC) marógép kezelését sajátíthatják el.

A képzés elindításához két, oktatásra alkalmas marógép megvásárlására van szükségük, ami 30 ezer euróba kerül. Ennek harmadát Hargita Megye Tanácsa biztosítja, a fennmaradó részt pedig a polgármester ígérete szerint a helyi önkormányzat finanszírozza majd. „Mi készen állunk az osztály elindítására, minden azon múlik, hogy milyen képességű tanulók jelentkeznek” – fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy megfelelő szakembereik vannak az oktatáshoz.

Görbe Péter, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelője szerint szükséges a gazdasági szereplők igényeihez igazítani a beiskolázási számokat és az induló képzéseket. Ez fontos, hiszen a vállalkozóknak munkaerőre, a végzősöknek pedig munkahelyre van szükségük. Így elkerülhető a fiatalok elvándorlása is. „Idén hangsúlyosabban megfogalmazódott, hogy a fémmegmunkáló ipar igényeit figyelembe véve kell osztályokat indítani” – fogalmazott.

Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke kifejtette, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság stratégiai partnereként mindenképp támogatja a Bányai János-iskolát a szakoktatás fellendítéséért tett erőfeszítéseiben, ahogyan más hasonló tanintézményeket is.

Péter Péter, a Matplast Kft. igazgatója kifejtette, az átlagfizetések 500–600 euró körül vannak a fémiparban azon alkalmazottak esetében, akik már megismerték a CNC-marós szakma csínját-bínját, és képesek az elvárásoknak megfelelően teljesíteni. A szakemberek átlagéletkora 48 és 50 év között van, ami intenzív elöregedést jelent. Számításai szerint 65–70 diákot kell képezni évente, csak hogy pótolni lehessen a nyugdíjba menőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 09., vasárnap

Fokozatosan helyreáll a vízellátás Udvarhelyszéken

A szombati áramkimaradás miatt több udvarhelyszéki településen a vízellátás is szünetelt, a szolgáltatás helyreállításán azonban folyamatosan dolgoznak – közölte vasárnap a Harvíz. A víztartályok feltöltését generátorok segítségével biztosítják.

Fokozatosan helyreáll a vízellátás Udvarhelyszéken
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Jövőre már nem kell elektromos fűtőtest az óvoda tantermeibe Székelyvarságon

Zajlik a belső ajtók cseréje, a falak szigetelése és a padlófűtés kialakítása a székelyvarsági központi óvodánál, ahol jobb körülmények várják a gyerekeket a következő tanévtől. Mindemellett a Tisztás tanyarészi óvodánál is felújítást terveznek.

Jövőre már nem kell elektromos fűtőtest az óvoda tantermeibe Székelyvarságon
2026. augusztus 08., szombat

Tizenegy település maradhat víz nélkül Udvarhelyszéken

Magasfeszültségű hálózati meghibásodás akadályozza a Harvíz működését, emiatt az egész udvarhelyszéki vízellátási zónában fennakadások alakulhatnak ki – közölte szombaton a szolgáltató.

Tizenegy település maradhat víz nélkül Udvarhelyszéken
2026. augusztus 07., péntek

Új aszfalton közlekedhetünk az ocfalvi eltérőnél is

Leterítették az első réteg új aszfaltot a 137-es megyei út azon kis szakaszán, az ocfalvi eltérő környékén, amelyet a korábbi felújításkor kihagytak. A bicikliút hiányzó részét is pótolták.

Új aszfalton közlekedhetünk az ocfalvi eltérőnél is
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

Továbbra sem tudni pontosan, honnan tör fel a mofettagáz Szejkefürdőn

Pénzt kell elkülönítsen a székelyudvarhelyi önkormányzat a szejkefürdői mofettánál feltörő gázok kielemzésére, ugyanakkor a szivárgás pontos helyét is meg kell még állapítani. A helyszínt továbbra sem szabad megközelíteni.

Továbbra sem tudni pontosan, honnan tör fel a mofettagáz Szejkefürdőn
2026. augusztus 06., csütörtök

Székelykeresztúri üzleteknél és cégeknél razziáztak a hatóságok

Ellenőrzést tartottak szerdán Székelykeresztúron a rendőrök és több hatóság munkatársai, akik üzleteknél és cégeknél vizsgálták a kereskedelmi, munkaügyi, fogyasztóvédelmi és őrzési előírások betartását. Összesen több mint 50 ezer lejre bírságoltak.

Székelykeresztúri üzleteknél és cégeknél razziáztak a hatóságok
2026. augusztus 06., csütörtök

Több száz évre tekinthet vissza a múltba, aki belép a felújított agyagfalvi templomba

Láthatóvá vált a Szent László-legenda töredéke és Jézus szenvedéstörténetének három jelenete az agyagfalvi református templomban, amely átfogó felújításon esett át. A beruházás történelmi, lelki és turisztikai szempontból is jelentős.

Több száz évre tekinthet vissza a múltba, aki belép a felújított agyagfalvi templomba
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

Másfél hétig buszok helyettesítik a vonatokat a Székelyudvarhely–Segesvár vonalon

Vasúti pályafelújítási munkálatok miatt augusztus közepén vonatpótló buszok szállítják az utasokat a Székelyudvarhely–Segesvár vasútvonalon.

Másfél hétig buszok helyettesítik a vonatokat a Székelyudvarhely–Segesvár vonalon
2026. augusztus 05., szerda

Idén is lesz hagyományőrző kézműves tábor Nyikómalomfalván

Tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Nyikómalomfalvi Hagyományőrző Kézműves Tábort, ahol a gyerekek a székely népi hagyományokkal, kézműves mesterségekkel és különböző művészeti foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg augusztus 10. és 14. között.

Idén is lesz hagyományőrző kézműves tábor Nyikómalomfalván
2026. augusztus 04., kedd

Új esélyt kapott a székelykeresztúri inkubátorház: ismét van pénz a beruházásra

Új finanszírozási szerződést írt alá Székelykeresztúr önkormányzata és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség a vállalkozói inkubátorház megvalósítására. A korábban meghiúsult projektet most új pályázati ciklusban indítják újra.

Új esélyt kapott a székelykeresztúri inkubátorház: ismét van pénz a beruházásra
Hirdetés