
Fotó: Lukácsi Lehel
Ismét több száz udvarhelyi és környékbeli gyermeket vizsgáltak meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai: a szigorúbb előjegyzési szabályoknak köszönhetően zökkenőmentesen zajlottak a vizsgálatok vasárnap az Eszterlánc Napközi Otthonban. Az önkéntes orvosok a héten is Udvarhelyszéken tartózkodnak: Oklándon, Oroszhegyen, Zetelakán és Kápolnásfaluban fogadják az ifjú pácienseket.
2014. október 06., 11:132014. október 06., 11:13
Az előzetes egyeztetések alapján neurológus, kézsebész, urológus, gyermekszemész, fül-orr-gégész, bőrgyógyász, valamint gyerekgyógyász szakembereket vártak az NGYSZ őszi udvarhelyi látogatásán, Merksz Miklós urológus azonban balesetet szenvedett, így ő vasárnap nem érkezett meg Udvarhelyre. „Lehetőség szerint igyekeztünk értesíteni azokat a szülőket, akik feliratkoztak a vizsgálatra, hogy feleslegesen ne tegyék meg az utat” – magyarázta Biró Edit kapcsolattartó. Az említettektől függetlenül azonban gördülékenyen zajlottak a vizsgálatok, hiszen a korábbiakkal ellentétben idén szigorúbban vették az előjegyzést.
Hallgatni a józan paraszti észre
Deák Andrea gyermekszemész ideiglenes, osztályteremben berendezett rendelője előtt ugyan volt sor, itt azonban azok a kicsik vártak, akiknek pupilláját kitágította a doktornő. „A tapasztalat azt mutatja, hogy a szülők gondosak, feltűnik nekik, ha gond van a gyerekkel. Sokan szemészeti problémára gyanakszanak, és ez gyakran helytálló” – mondta el. A kancsalság, fénytörési hibák és más krónikus betegségek a leggyakoribbak, a szemész szakember azonban már ritkább betegségeket is diagnosztizált a vizsgálatok során. „Szűrővizsgálatokra van szükség, hisz a legtöbb krónikus betegség fiatal korban jobban kezelhető. Ehhez azonban a gyerek- vagy háziorvosnak kellene felhívnia a szülő figyelmét, hogy egy- és négyéves korban, illetve az iskola előtt feltétlenül vigye el szűrővizsgálatra a kicsit” – magyarázta. A rendellenességek egy része ugyan feltűnhet a szülőnek, bizonyos betegségek azonban csak szűrővizsgálattal mutathatók ki. A doktornő egyébként azt javasolta a szülőknek, hogy „hallgassanak a józan paraszti észre”, és ha rendellenességet gyanítanak, minden esetben forduljanak orvoshoz.
Bizalmat élveznek a külföldi orvosok
Novoth Béla kézsebésznél kora délután még nem álltak sorban az érdeklődők, viszont többször is volt olyan, hogy húsznál több gyermeket vizsgált meg egy látogatás alkalmával. „Korábban gyakoriak voltak a körfűrész okozta sérülések, de baleseti sebész lévén más végtagsérüléssel is fordultak hozzám a szülők. A születési rendellenességek közül az ujjösszenövés, az ujjmerevedés és az ujjösszehúzódás a leggyakoribb, de ínáthelyezéseket vagy ínhosszabbítást, inak és csontok rekonstrukcióját is végeztem már az itt megvizsgált gyerekeken” – sorolta. Kézsebészeti beavatkozásokra egyébként belföldön, Marosvásárhelyen és Bukarestben is van már lehetőség.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!