
Fotó: Lukácsi Lehel
Szeptember végéig meghosszabbította a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal az önkényesen elfoglalt parkolóhelyek és közterületek felszabadításának határidejét, a következő hetekben ellenőrzésekre lehet számítani.
2014. október 03., 12:232014. október 03., 12:23
Az önkormányzat illetékesei júliusban már nem először szólították fel a székelyudvarhelyi autótulajdonosokat, hogy szabadítsák fel az autójuknak jogtalanul, táblákkal, jelzésekkel vagy lezárásokkal lefoglalt parkolóhelyeket, augusztus végéig adva haladékot azok eltávolítására.
A felszólítás az „ottfelejtett” autók által régóta elfoglalt helyek szabaddá tételére is vonatkozik. Mint a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztályán érdeklődve megtudtuk, a felszólítás közzététele óta már láthatók pozitív változások az utcákon: több autótulajdonos is eltávolította jelzéseit a parkolókból. A tervek szerint jövő héten az önkormányzat illetékesei ismét körbejárják a várost, és ellenőrzik a parkolók állapotát, akik pedig szeptember végéig nem tettek eleget a felhívásnak, bírságra számíthatnak.
A közterületen „felejtett” roncsautókkal kapcsolatban elmondták: az illetékesek a rendőrséggel partnerségben az elkövetkező hetekben szerveznek egy akciót, melynek során felszólítják a tulajdonosokat, hogy szállíttassák el leharcolt járműveiket a jogtalanul elfoglalt parkolóhelyekről. Amennyiben a kérésnek a megadott határidőn belül nem tesznek eleget, a hivatal elszállíttatja a roncsokat – derült ki, az viszont nem, hogy hová viszik, illetve az elszállítást követően mi történik a gépkocsikkal. Az önkormányzat illetékesei három-négy ilyen autóról tudnak a városban – korábban már szerveztek hasonló akciót, akkor több járgányt is elszállíttattak –, de mint kifejtették, bárki jelezheti a polgármesteri hivatalnál, ha közterületen hagyott roncsautót lát.
Kis terület, több roncs
Csak a városközpont közelében három ottfelejtett autó vár jobb sorsra – mondta el portálunknak Magyari Dénes, a Sziget lakószövetség elnöke. Mint kifejtette, ezeket a gépjárműveket tulajdonosaik több éve el sem mozdították a helyükről: a Berek sétányon egy piros rendszámú, külföldről behozott és forgalomba nem íratott járgány áll, a mindig zsúfolt Hársfa sétányon pedig hargitai jelzésű autók porosodnak. Egy Maros jelzésű autó is ott állt több mint öt évig, melynek tulajdonosa elköltözött, az autót pedig ott hagyta – azt a járművet tavaly a polgármesteri hivatal elszállíttatta. Mint Magyari elmondta, a környéken eleve kevés a parkolóhely, ráadásul számos másutt lakó autós is ott teszi le járművét, ha a központban van elintéznivalója, hogy ne kelljen fizetnie a parkolásért.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!