Építészet fotókon

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Az elmúlt két év építészeti megvalósításait mutatták be képeken péntek délután a székelyudvarhelyi Márton Áron téren – a pályamunkák hat megyéből érkeztek, a Hargita megyei építészek két díjat és négy jelölést is szereztek. A szabadtéri tárlatot egy hétig látogathatják az érdeklődők.

Fülöp-Székely Botond

2014. október 12., 19:582014. október 12., 19:58

2014. október 12., 19:592014. október 12., 19:59

A Román Építészeti Kamara által meghirdetett, Arhitectura.6 nevű pályázat munkáit tekinthetik meg az érdeklődők a Márton Áron téren ezen a héten. Mint Várday Zsolt műépítész portálunknak elmondta, a pályázat célja az volt, hogy bemutathassák az elmúlt két évben elkészült vagy akár meg nem valósított jó építészeti terveket. Várday székelyudvarhelyi munkájával, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium felújítási tervével nevezett be a versenyre. Mint kiderült, több kategóriában lehetett pályázni: lakóépületek és családi házak, középületek, köztérfelújítás, épített örökség, belsőépítészet és díszlettervezés, illetve dizájn témakörében, de meg nem valósított terveket is bemutattak.

A beküldött pályamunkák között először jelöléseket osztott ki az öttagú zsűri, majd a szóban forgó épületeket és tereket élőben is megtekintették, csak ezután hirdették ki a nyerteseket. A versenyre Kovászna, Maros, Hargita, Brassó, Vâlcea és Szeben megyei építészek neveztek be. A kiállításon egyebek mellett bemutatták Tövissi Zsolt és Köllő Miklós restaurálási munkálatait, amelyeket a csíkkarcfalvi erődtemplomnál végeztek, illetve a Gergely Attila építész által megtervezett csíkmenasági ravatalozó építési történetét.


Fontos a jó példa

„Azért érzem fontosnak a kiállítást, mert ezáltal jó példákat mutathatunk az embereknek, remélve, hogy ezek elterjednek és a térség egyre több építészeti műalkotással lesz gazdagabb” – fejtette ki Várday. Mint elmondta, az ilyen típusú tárlatokat általában fedett helyen mutatják be, de a mostani kiállításnak pont az a lényege, hogy bárki végignézhesse a fotókat, aki épp arra téved. A megnyitót követően kötetlen beszélgetésre hívták az érdeklődőket a G. Caféba, ahol többek közt jelen voltak Hargita megye díjazottjai is. A tárlatot további hét településen mutatják majd be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés