Élvonalbeli sztároktól a fiatal tehetségekig

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Az oboa lesz a központi hangszer a szerdán kezdődő székelyudvarhelyi Őszi Zenei Kavalkádon.

Veres Réka

2015. október 20., 18:472015. október 20., 18:47

A Székelyföldi Filharmónia vasárnapig tartó rendezvényén számos különleges előadóesten vehetnek a részt az érdeklődők, élvonalbeli sztárok és fiatal tehetségek fellépését követve. Idén immár negyedik alkalommal szervezik meg a kavalkádot, ezúttal pedig az oboára írt repertoár kap főszerepet. Szerdán szombatig mindennap délután hat órakor kezdődnek a koncertek a városháza Szent István Termében, a rendezvényt záró szimfonikus hangverseny pedig a Művelődési Házban lesz vasárnap délután hattól.

A program során három oboaművész ejti hangszere varázslatába az udvarhelyi közönséget: a bukaresti Florin Ionoaia, akit a romániai mezőny egyik kiemelkedő művészének tartanak, Pethő Kriszta tizenegyedik osztályos pallós diák, valamint az udvarhelyi származású Haáz Bence. Ugyanakkor Maksay Csaba kolozsvári csellista, valamint erdélyi származású, jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanuló zenészek is fellépnek.

Program
Szerdán délután hat órától a városháza Szent István Termében tartják az első előadást, amelyen közreműködik Toró Árpád (ének), Szabó Zoltán (ének), Tompa Klára (zongora) és Fehér Izabella (zongora). Csütörtökön szintén hattól Florin Ionoaia (oboa) és Cristina Popescu Stăneşti (zongora) lép fel, aztán pénteken Pethő Kriszta (oboa), Maksay Csaba (cselló), Angela Albu (zongora) és Demeter Csaba (zongora) műsorát lehet megtekinteni. Szombaton Ábrám Endre (zongora) és Veress Gáspár (zongora) koncertezik, míg a vasárnapi szimfonikus hangversenyen Jankó Zsolt vezényel – szólista Haáz Bence – délután hattól a Művelődési Házban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei