Fotó: Barabás Ákos
Nagy érdeklődés mellett nyitották meg vasárnap, a Szent Miklós-búcsú napján a székelyudvarhelyi Márton Áron Ifjúsági Házban a Boldogasszony-vándorkiállítást.
2015. december 06., 19:042015. december 06., 19:04
Az alkotóművészeket Kuti Dénes festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja képviselte. Közreműködött Szász Ágnes Borbála és ifj. Szász Jenő.
Szász Jenő, a Nemzetsratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke, a kiállítás kezdeményezője hálát fogalmazott meg a búcsús együttlétért, kiemelve az udvarhelyi Boldogasszony-kiállítás nyitónapjának jelentőségét, hiszen kedden Szeplőtelen Fogantatás napját üljük.
A csíksomlyói kegyszobor megalkotása 500. évfordulójának évében a világon ma élő ötvenöt legnagyobb magyar művész Boldogasszony-ábrázolásai együtt mutatják be, hogy saját értelmezésük szerint miként tekintenek a Szűzanyára. Elhangzott, „a fejére állt világban és a magából kifordult Európában” a kiállítás kapaszkodót jelent, amelyre egész magyarságunk támaszkodhat. Ne a tragédiák felett búslakodjunk, hanem közösen cselekedjünk. Lámpást állít, hogy merre menjünk.
A Kárpát-haza Galéria vándortárlatának kurátora, Tóth Norbert az Ég és Föld, a természet és a Teremtő között létrejövő szakrális alkotásra fókuszált. Azt kívánta, Mária erősítse meg hitükben, felelősségükben, hűségükben az őrállókat. Pio atya gondolatát idézte: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni”. Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök áldás előtt azt kérte: a gyönyörű alkotásokat vessük össze a szívünkben őrzött Mária-képpel.
A kiállítás január 11-éig tekinthető meg, naponta 10–18 óra között. Amennyiben a vallástanárok ott szeretnének órát tartani, hamarabb is kinyitják.
szóljon hozzá!