Annak ellenére, hogy a Hargita Gyöngye Rali a romániai rali-bajnokság utolsó etapja volt, az első helyekért folytatott harc nagyon kiélezettnek bizonyult.
2014. szeptember 27., 19:282014. szeptember 27., 19:28
2014. szeptember 27., 20:052014. szeptember 27., 20:05
Az első napot uraló Botka Dávid/Mihalik Péter duó egy adott pillanatban elveszítette vezető pozícióját, ám végül sikerült visszaszereznie azt, és végül megnyerte a Hargita Gyöngye Ralit. Az összetett dobogóján a magyarországi pilótát a Marco Tempestini és Toni Avram, illetve a Keleti Edwin és Csomortáni Botond páros követte a dobogón.
A Hargita Gyöngye Rali első napján a versenyzők négy gyorsasági szakaszt teljesítettek, szombatra hat teljesítendő maradt, összesen 80,85 km volt a mért táv. Annak ellenére, hogy az első napot követően Botka Dávid komoly előnyre tett szert az összetett élén, szombaton defektet kapott, és több mint egy percet veszített. Ezt kihasználta Marco Tempestini, és átvette a vezetést, annak ellenére, hogy ő is több mint 40 másodperc hátránnyal végzett fia, Simone mögött, aki megnyerte az első kápolnási gyorsasági szakaszt. Itt Keleti Edwin lement az útvonalról, így értékes másodperceket veszített, míg Florin Tincescu váltóproblémák miatt feladásra kényszerült.
Simon Tempestini megnyerte a hatodik gyorsasági szakaszt is, míg Botka Dávid visszavette a vezetést az összetettben, mivel Marco Tempestini kicsúszott, így közel 40 másodperc hátrányt szedett össze. Az első Dietrich Árpád szakaszon Keleti Edwin a második leggyorsabb időt autózta, így feljött az összetett harmadik helyére, mögötte szorosan következett Dan Gîrtofan és Bogdan Marișca.
A Székelyudvarhely központjában kialakított autóparkban történt gyors szervizelést követően Marco Tempestini volt a leggyorsabb a második kápolnási gyorsasági szakaszon, összetettben pedig 5,7 másodpercre közelítette meg az éllovas Botkát. A PS7-en is jó tempóban autózó Dan Gîrtofan megelőzte a defektet kapó Keleti Edwint az összetettben, míg a szombati első két szakaszt megnyerő Simone Tempestini technikai problémák miatt ismét kiesett.
A második Dietrich Árpád szakaszon Keleti Edwin volt a leggyorsabb, így 7,6 másodpercre csökkentette hátrányát a dobogó legalsó fokát elfoglaló Gîrtofannal szemben. Ezen a szakaszon Botka Dávid 10,1 másodpercre növelte előnyét Marco Tempestinivel szemben.
A kilencedik szakaszon a Hargita Gyöngye Rali során harmadszorra teljesítették az oroszhegyi szakaszt, míg a ralit a Varság–Korond gyorsasági zárta. Az izgalmak tovább tartottak, a kilencedik szakaszt Botka nyerte, míg a SuperRally szabálynak köszönhetően visszatérő Francois Delecour húzta be a tizediket. Az utolsóelőtti szakaszon második helyen végző Keleti Edwin feljött az összetett harmadik helyére, megelőzve Dan Gîrtofant. Kettőjük harca az utolsó szakaszon is folytatódott, a brassói pilóta végül 0,3 másodperccel volt gyorsabb a 18,2 kilométer hosszú Varság–Korond gyorsaságin, ám ez nem volt elegendő, hogy megelőzze Keletit.
A Hargita Rali Gyöngye két napján rendezett tíz gyorsasági szakasz végén a Dávid Botka és Mihalik Péter páros végzett az első helyen. A pódiumot a Marco Tempestini és Toni Avram, illetve a Keleti Edwin és Csomortáni Botond duó egészítette ki. Utóbbi páros elért eredményének köszönhetően az országos bajnokság második helyén zárt. Csak akkor lehettek volna bajnokok, ha megnyerik a Hargita Gyöngye Ralit és az éllovas Francois Delecour nem pontozódik, ám ezekből végül egyik sem következett be.
Az országos bajnoki címet tehát a francia Francois Delecour és Dominique Savignoni páros szerezte meg, a páros nyakába zsinórban harmadszorra akasztják az aranyérmet. A Keleti Edwin és Csomortáni Botond duó egy nagyszerű idény után van az új Ford Fiesta R5 kormánya mögött, a bronzérmet pedig a Dan Gîrtofan és Eugen Rotaru páros szerezte meg.
Miután Francois Delecour Subarujával kiesett az első napon, a 3-as osztály dobogóját a Cătălin Cismaru, Manu Mihalache és Florin Crișan trió foglalta el a Hargita Gyöngye Rali végén. Horațiu Savu lett az országos bajnok, őt Florin Crișan és Manu Mihalache követi a dobogón.
A kétkerék-meghajtású autóknál Adrian Raspopa nyert, miután Florin Tincescu szombaton feladta a versenyt, mögötte Bogdan Barbu (Dacia Logan) és Sebastian Gioarsa (Suzuki Swift) következett. A 9-es osztály győztese Bogdan Barbu lett, miután az addigi éllovas Szabó Csongor az utolsó szakasz vége előtt öt kilométerrel feladásra kényszerült. Így a brassói pilóta és navigátora ezüstérmes lett a kétkerék meghajtásúak között, míg a Dacia Kupában bajnokok lettek. A 9-es osztály dobogóját a Sebastian Gioarsa si Alexandru Ardelean páros egészíti ki.
„Az első szombati szakaszon gumidefekt nehezítette meg a dolgunkat, de örülök, hogy sikerült itt nyernem. Jövőre nem tudok részt venni a romániai bajnokságban, de a Hargita ralira visszajövök” – nyilatkozta Botka Dávid, a Hargita Gyöngye Rali győztese.
„Nagyon nehéz napunk volt, de meg tudtuk volna nyerni a Hargita Ralit. Annak ellenére, hogy hibáztunk az elején, mikor lementünk az útvonalról, de utána nagyon jól mentünk, így meg vagyunk elégedve a második hellyel” – így a második helyezett Marco Tempestini.
„Fantasztikus második napunk volt, sajnos kétszer is lementünk az útról. Biztonsági autózással megerősíthettük volna a második helyünket, de maximálisan ki akartunk hozni mindent magunkból. Nagyszerű év után vagyunk, rengetget dolgoztunk azért, hogy elérjük ezt az eredményt” – mondta a harmadik helyezett Keleti Edwin.
Eredmények.
PS1 (Oroszhegy I., 5,57 km). 1. Botka Dávid 2:47.6, 2. Francois Delecour +4.3, 3. Simone Tempestini +6.8.
PS2 (Varság-Korond I., 18,25). 1. Botka Dávid 10:09.8, 2. Marco Tempestini +28.7, 3. Sebastian Barbu +29.2
PS3 (Oroszhegy II., 5,57 km). 1. Botka Dávid 2:46.2, 2. Marco Tempestini +4.8, 3. Keleti Edwin +5.2.
PS4 (Székelyudvarhely, szuperspeciális, 1,90 km). 1. Manu Mihalache 1:55.8, 2. Keleti Edwin +1.4, 3. Cătălin Cismaru +1.4.
PS5 (Kápolnás I., 16.26 km). 1. Simone Tempestini 10:32.3, 2. Francois Delecour +23.2, 3. Keleti Edwin +36.5.
PS6 (Dietrich Árpád I., 11,98 km). 1. Simone Tempestini 7:13.4, 2. Keleti Edwin +2.9, 3. Botka Dávid +10.1. Az összetett állása: 1. Botka Dávid 37:14.0, 2. Marco Tempestini +23.4, 3. Keleti Edwin +27.6
PS7 (Kápolnás II., 16.26 km). 1. Marco Tempestini 10:36.1, 2. Dan Gîrtofan +11.4, 3. Botka Dávid +17.7.
PS8 (Dietrich Árpád II., 11.98 km). 1. Keleti Edwin 7:05.0, 2. Botka Dávid +5.8, 3. Dan Gîrtofan +9.4
PS9 (Oroszhegy III.). 1. Botka Dávid 2:45.8, 2. Keleti Edwin +1.3, 3. Marco Tempestini +2.3.
PS10 (Varság–Korond II., 18.25 km). 1. Francois Delecour 10:04.1, 2. Dávid Botka +1.5, 3. Marco Tempestini +11.4.
A Hargita Gyöngye Rali végeredménye: 1. Botka Dávid 1:08.10, 2. Marco Tempestini +22.3, 3. Keleti Edwin +56.1, 4. Dan Gîrtofan +58.5, 5. Bogdan Marișca +1:34.0, 6. Cătălin Cismaru +3:47.6, 7. Manu Mihalache +4.32.2, 8. Florin Crișan +4:38.2, 9. Szőcs Attila +4:46.4, 10. Răzvan Trisnevschi +6:08.7.
szóljon hozzá!