Átalvető: nemcsak olcsóbb, de egészséges is

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több mint egy évvel indulása után az Átalvető program közszájon forgó névvé vált Udvarhelyszéken. A Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési osztályának kezdeményezése a helyi kistermelőket hivatott felkarolni, termékeik értékesítésében segíteni, viszont mindezen túl kapcsolatépítő szerepe is van a vidék és a város között. Sinka Arnold programfelelőssel, az Átalvető projektmenedzserével beszélgettünk az alapos és biztos építkezésről és a hogyan továbbról.

Kovács Eszter

2012. július 23., 17:202012. július 23., 17:20

2012. július 23., 17:392012. július 23., 17:39


– Hogyan kezdődött és egy év után hol tart az Átalvető program?

– Megszerveztünk egy több modulos képzéscsomagot. Az Átalvető azokkal az őstermelőkkel indult, akik ezen részt vettek. A képzést harmincöten végezték el, abból kilenc-tízen maradtak, akik hajlandók voltak beszállni ebbe a kezdeményezésbe. Az indulás után további két termelő csatlakozott, de valójában többen is jelentkeztek, viszont az a gond, hogy sokuknak nincs engedélyezett műhelyük, az engedélyek beszerzése pedig eléggé hosszas folyamat. Ebből az okból kifolyólag több termelőt is vissza kell utasítanunk. Ilyen szempontból lassan építkezünk, de úgy látom, hogy amit eddig sikerült felépíteni az biztos lábakon áll. Folyamatosan képzéseket szervezünk termelőinknek. Az egy év távlatából nagyon jól látszik, hogy óriásit változott a termékek minősége, de kinézetük is. Tehát az Átalvető egy biztos háttérrel és fejlődési lehetőséggel szolgál a tagoknak.

– Jelenleg hány őstermelővel dolgoznak?

– Tizenhárom, főként Nyikó menti termelővel dolgozunk, akiknek egy része folyamatosan, a többiek pedig csak időszakosan termelnek.

– A hétvégén sorra kerülő Míves Emberek Sokadalmán újból képviselve lesz az Átalvető.

– Igen, a Míves Emberek Sokadalmán ezúttal három települést próbálunk megjeleníteni, lesz pálfalvi, farkaslaki és malomfalvi sátor. Ezen termelők kézműves termékei lesznek kiállítva kóstolásra, emellett termékbemutatót is szeretnénk rendezni, ahol a sajtkészítés, lekvárfőzés, kenyér- és a kürtőskalácssütés folyamatát tekinthetik majd meg az érdeklődők. Továbbá szombaton ismét lesz főzőverseny, ahol kérésünkre a települések képviselői a térségre jellemző hagyományos recept alapján készítenek majd el egy-egy étket, amelyeket természetesen meg lehet majd kóstolni.

– A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által rendezett hagyományos termékek havi vásárának is partnerei az Átalvető őstermelői. Milyen visszajelzések érkeztek a termelőktől?

– Hargita Megye Tanácsával konzultáltunk ez ügyben, ők úgy véleményeztek, egy év vagy legalább hat hónap szükséges ahhoz, hogy bejáratódjon a vásár, amíg a vásárlók körében is elterjed a híre. Termelőink egyelőre jó közepesnek nevezték az udvarhelyi havi vásárokat, még egyik alkalommal sem volt kimagaslóan nagy árulás vagy látogatottság. A népszerűsítéssel továbbra is foglalkozunk, bannereket nyomtatunk, minden vásár előtt meghirdetjük az eseményt. Reméljük, hogy Székelyudvarhelyen is beindul a gépezet. Végeztünk egy felmérést is, amelyből kiderült, hogy sok vásárló úgy gondolja, ezek a termékek drágábbak, mint amelyeket a nagykereskedésekben lehet kapni, holott a legtöbb termék lényegesen olcsóbb, ha nem féláron kapható a boltokhoz képest. Tehát ezek a termékek, amellett hogy egészségesek, helyileg készülnek, a vásárló pedig a helyi termelőket támogatja vásárláskor, lényegesen olcsóbbak is, mint mondjuk a különböző importáruk.

– Vannak sikertermékek?

– A malomfalvi érlelt és fűszeres sajtok nagyon népszerűek, ezek friss tejből készülnek, továbbá minőség és ár szempontjából is sokkal jobbak, mint a nagykereskedésekben kapható hasonló termékek.

– Főként tejből és gyümölcsökből készült termékek szerepelnek az Átalvető ajánlatában. A húsfeldolgozásra  igény vagy lehetőség nincs?

– A húsfeldolgozás egyelőre azért nem működik, mert a térségben nincsenek engedélyezett vágópontok, hisz ebben az esetben is csak olyan hústerméket forgalmazhatunk, amely engedéllyel rendelkező vágópontról származik. Ez a terület pedig még szűz itt a vidékünkön. Tervben van Pálfalván egy vágópont létrehozása, így három-négy termelőnél lehetne kis feldolgozót létrehozni. Pálfalván vannak nagyon jó tervek, reméljük, hogy három éven belül ilyen szempontból mintatelepülés lesz a faluból. Egyébként szintén Pálfalván közösségi sajtműhelyt is szeretnénk létrehozni, ahol néhány hozzáértő falubeli kézműves sajtokat készítene. Erre a célra kaptunk egy pincerendszerrel rendelkező egyházi ingatlant, amelyet a célnak megfelelően átalakítunk, újraépítünk.

– Gazdaszövetség létrehozását is tervezik. Milyen céllal?

– Amikor ellenőrzött körülmények között, tehát egy márkanév alatt, egy szövetségen belül folyik a termelés, akkor tudjuk biztosítani, hogy a termékek helyileg, vegyszer nélkül termelődnek és állítódnak elő. Azt szeretnénk tudatosítani a vásárlókban, hogy ezek nemcsak helyi, de egészséges termékek is. Húsz termelő már érdeklődött a szövetség iránt, amely egyébként két ágazatra szakad majd: a zöldségtermesztésre és a tejfeldolgozásra.

– A friss zöldség értékesítése hogyan történne?

– A zöldségek értékesítésében a Merkúr Áruház és a Szuper üzletlánc lenne a partnerünk, így a friss termékeket az üzleteken keresztül próbáljuk meg eljuttatni a vásárlókhoz. Emellett pályázati forrásokból helyi közbirtokosságokkal együttműködve zöldségfeldolgozókat akarunk létrehozni egy-két éven belül: egyet Székelykeresztúron, egy másikat a Felső-Nyikó mentén. Tehát az a termék, amit nem tudunk értékesíteni, a másod-, harmadosztályú zöldségek bekerülnének a feldolgozóba, majd kész termékként kerülnének a polcokra. Mellesleg a székelyudvarhelyi önkormányzattal partnerségben, szintén a gazdaszövetség révén a helyi napközik, iskolák, a kórház étkezdéjében ezeket a helyi termékeket használnák fel.

– Az elmúlt években több olyan kezdeményezés is született Udvarhelyen, amely a helyi termékeket és termelőket hivatott felkarolni. Miben más az Átalvető?

– Az Átalvető egyértelműen az őstermelőt támogatja, pontosan ezért jól megfér a más, helyi termékeket népszerűsítő projektek mellett. A Góbé termékcsalád inkább a kisvállalkozókat karolja fel, a Legendás termékek teljesen más kategóriába tartoznak, és más vásárlói közönséget céloznak meg. Az Átalvető márkanév alatt forgalmazott helyi termékeknek megpróbálunk helyi vásárlókört keresni, és fontos szempont az is számunkra, hogy egészséges, vegyszermentes termékekről legyen szó. Egyelőre nem akarjuk bióként minősíttetni a termékeket, hisz úgy vélem, a vásárlónak és nem egy külső cégnek kell ezeket minősítenie. Egyébként a program célja a közösségépítés is, az Átalvetőn belül is olyan szép történetek vannak, hogy összejön egy termelő és egy vásárló, és majdnem baráti kapcsolatok alakulnak ki. A szociális munka alapelvét követve az a célunk, hogy minél több termelőt önállóvá tegyünk, hisz ha a termelők önállóvá tudnak válni, saját erőből el tudják tartani magukat és családjukat, akkor az Átalvető elérte célját.

Az Átalvető programban részt vevő termelők a július 27–29. között rendezett Míves Emberek Sokadalmán is jelen lesznek, illetve a Székelyudvarhely központjában minden hónap utolsó szombatján megrendezett hagyományos termékek havi vásárán. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt

Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt
2025. szeptember 08., hétfő

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde

Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde
2025. szeptember 08., hétfő

Székelyudvarhely több utcájában szünetel a vízellátás

Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Székelyudvarhely több utcájában szünetel a vízellátás
2025. szeptember 07., vasárnap

Összefogásra van szükség az alsóboldogfalvi templom felújításának befejezéséhez

Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.

Összefogásra van szükség az alsóboldogfalvi templom felújításának befejezéséhez
2025. szeptember 07., vasárnap

Droglabor felrobbanását is szimulálták a székelyudvarhelyi rendőrök a budapesti szakmai versenyen

Higgadtságból, helyzetfelismerősből és csapatmunkából is jelesre vizsgázott a közelmúltban a székelyudvarhelyi helyi rendőrség csapata, akik kategóriájukban elsők lettek a budapesti Somorjai Gábor Nemzetközi Rendészeti Szakmai Emlékversenyen.

Droglabor felrobbanását is szimulálták a székelyudvarhelyi rendőrök a budapesti szakmai versenyen
2025. szeptember 05., péntek

Zenészektől, néptáncosoktól volt hangos Székelyudvarhely főtere

Szóltak a hegedűk, brácsák és nagybőgők, járták a táncot az Erdélyi Táncháztalálkozóra érkezők pénteken délután Székelyudvarhely főterén. Innen vonult le a tömeg az esemény központját jelentő Sétatérre.

Zenészektől, néptáncosoktól volt hangos Székelyudvarhely főtere
2025. szeptember 03., szerda

Bővült az épület, zajlik a munka a Zeyk Domokos-iskolánál

Egyre látványosabban haladnak a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola felújításával. Mostanra az új épületrészek formát öltöttek, ugyanakkor egykori színében tündököl a külső falak egy része is. Idén viszont még nem ott kezdik a tanévet a diákok.

Bővült az épület, zajlik a munka a Zeyk Domokos-iskolánál
2025. szeptember 03., szerda

Önkéntes tűzoltók versenyeznek Homoródújfaluban

A Szent Flórián Vándorkupán méhetik össze erejüket és tudásukat az udvarhelyszéki önkéntes tűzoltók. A találkozót szeptember 13-án tartják Homoródújfaluban.

Önkéntes tűzoltók versenyeznek Homoródújfaluban
2025. szeptember 02., kedd

Tíz kóbor kutyát gyűjtöttek be Székelykeresztúron

A lakosság biztonsága és az állatok védelme érdekében tíz kóbor kutyát sikerült begyűjteni és elszállítani szeptember 2-án, kedden Székelykeresztúron – közölte a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Tíz kóbor kutyát gyűjtöttek be Székelykeresztúron
2025. szeptember 02., kedd

Útlezárás és vízhiány várható a székelyudvarhelyi Gábor Áron utcában

Lezárják Székelyudvarhelyen a Gábor Áron utca egy szakaszát, és a vízszolgáltatás is szünetel szeptember 3-án, szerdán reggel 8 és délután 3 óra között – közölte a polgármesteri hivatal.

Útlezárás és vízhiány várható a székelyudvarhelyi Gábor Áron utcában