
Fotó: Kristo Robert
Hargita megyében a vizsgázók több mint 15 százaléka megóvta a jegyét a pedagógusi versenyvizsga keretében lezajlott írásbeli eredményeinek nyilvánosságra hozatala után.
2010. július 20., 13:292010. július 20., 13:29
2010. július 20., 16:012010. július 20., 16:01
Fotó: Kristo Robert
Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség személyzeti ügyekért felelős tanfelügyelője elmondta, 81 óvást nyújtottak be a pedagógusi versenyvizsga írásbelije után. A legtöbb dolgozatot, szám szerint 18-at, a magyar óvópedagógusok óvták meg. A magyar tanítók 7, az angol szakos tanárok 11, a földrajz szakosok 7, a román szakosok 9 dolgozat esetében kérték annak újrajavítását. Waczel Ferenc elmondta, van olyan vizsgázó, aki a 2,80-as értékelésű dolgozatát óvta meg, van viszont olyan is, aki 4,95-ös jeggyel óvott. Nemcsak az alacsony jegyeket kapók nyújtottak be óvást, van olyan vizsgázó is, aki 8-as jeggyel óvott, az ő esetében ez azért lehet fontos, mert ha versenyhelyzet lesz egy állásra, akkor számíthat bármilyen kis különbség.
Hargita megyében a pedagógusi versenyvizsga írásbeli próbájára 588-an jelentkeztek. A vizsgán 531-en jelentek meg, sokan azonban visszaléptek a helyszínen is, így 508-an kaptak jegyet. A vizsgázók 28,54 százaléka ötös alatti, 43,50 százaléka ötös és hetes közötti, 27,95 százaléka pedig hetes és hetes feletti osztályzatot ért el. Az óvások megoldása után a végleges eredményt július 21-én függesztik ki. Ezt követően osztják el a pedagógusokat jegyeik alapján az üres helyekre.
Hargita megyében az elosztás Csíkszeredában zajlik, július 23–28. között. Az elosztások egyik helyszíne változott, minden elosztás – a korábban kiadott programnak megfelelő időpontban – a Segítő Mária Gimnázium Eminescu utcai dísztermében lesz – közölte Waczel Ferenc tanfelügyelő.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
szóljon hozzá!