
Fotó: Vargyasi Levente
Elkezdték a sepsiszentgyörgyi patakok medrének tisztítását a helyi köztisztasági vállalat, a Tega Rt. munkatársai.
2019. július 24., 20:202019. július 24., 20:20
Jelenleg a Debren patak mentén dolgoznak, az Oltmező utca felőli résztől a Borvíz utca irányába haladva vágják a növényzetet, és összegyűjtik a szemetet. A Debren patak után a Szemerja patak medrének takarításával folytatják.
– tájékoztat az önkormányzat.
A testület idén tavasszal többéves árvízvédelmi-stratégiát fogadott el Bálint József Erdélyi Magyar Néppártos képviselő javaslatára. A párt városi szervezete előtanulmányt készített a megelőző-intézkedésekről.
A stratégiában a megoldandó feladatokat is felleltározták, az esővíz-elvezetést, a vízelvezető árkok kialakítását, a patakmedrek, átereszek kitakarítását, helyenként pedig tartályos esővízcsatornára van szükség. A legnagyobb beruházást a város északi részén kialakított két vízgyűjtő tó jelentené, amely felfogná a nagy esőzések, patakáradások esetén a felesleges vizet.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vettek kedden a német hatóságok egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy szélsőjobboldali terrorszervezet megalapításával, „terrorháború” útján akarta megdönteni a román államot.
Egy emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyben huszonhét Bihar megyei helyszínen tartottak házkutatásokat kedden a rendőrség, valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) munkatársai.
Rendőrségi vizsgálat indult, miután egy 71 éves beteg a marosvásárhelyi sürgősségi kórház harmadik emeletéről lezuhant. A férfi egy melléképület tetejére esett, a balesetet követően pedig a sürgősségre szállították.
Érdemes figyelemmel követni az Országos Meteorológiai Igazgatóság adatait a kánikulában, hiszen többek között azt is láthatjuk, hogy mennyinek érződik a valós hőmérséklet.
A 2025-2026-os tanévben/egyetemi évben 3,518 millió iskolás és egyetemi hallgató tanult a hazai oktatási rendszerben, 33 100 fővel több, mint az előző tanévben/egyetemi évben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!