
A belső munkálatokkal kezdett a kivitelező. Archív
Fotó: Beliczay László
Eredeti állapotába állíthatják vissza a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpont műemléknek számító több mint százéves épületét – erre mintegy 15 millió lejt fordíthat az udvarhelyszéki kisváros önkormányzata. Egyelőre a belső munkálatokat kezdte el a kivitelező. Munka jócskán van, idén be kellene fejezni a beruházást.
2023. február 17., 08:062023. február 17., 08:06
Némileg leromlott állapotban van, mégis Székelykeresztúr egyik ikonikus épületének nevezte Koncz Hunor János székelykeresztúri polgármester a Zeyk Domokos Iskolaközpont székhelyét. Éppen ezért tartja fontosnak az 1910-ben épült – ma már műemléknek számító – létesítmény teljes felújítását. Az elöljáró lapunknak elmondta, bonyodalmas közbeszerzési eljárást követően
Mindeközben zajlik az oktatás az iskolában, de a megbízott cég igyekszik rugalmas lenni és úgy dolgozni, hogy csak a lehető legkevésbé zavarják tanrendet.
Az elvállalt munka során nemcsak a külső és belső falakat restaurálják, de korszerűre cserélik a villanyvezetékeket, a fűtés- és vízcsöveket és a padlózatot, ugyanakkor egy liftet is üzembe helyeznek. Statikailag is megerősítik a létesítményt, továbbá új taneszközöket is fognak vásárolni.
Az elöljáró érdekességként elárulta, hogy
A polgármester megjegyezte, hogy noha a beruházás során nem tudnak túl sok modern taneszközt megvásárolni (csak a legszükségesebbeket), más településekkel közösen pályáztak újabb felszerelések beszerzése érdekében.
Koncz Hunor János közölte, összességében mintegy 15 millió lejes beruházásról van szó, amelyből 4,5 millió lejt a helyi önkormányzatnak kell biztosítania, a többit az Európai Unió egyik programja biztosítja – erre pályáztak sikeresen. A támogatással kapcsolatban megkötött szerződés értelmében még idén be kell fejezni a kivitelezést, ám a városvezető nincs meggyőződve róla, hogy ez így is fog történni. Éppen ezért arra törekednek, hogy elsősorban a munkálatok azon részeit végezzék el, amelyek elszámolhatók a támogatás részeként: ha kicsúsznak a határidőből, akkor jövőre az önrészből fedeznék a hátralévő megvalósításokat.
A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.
A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.
Bár az egykori Stúdió mozi épülete már szinte teljesen megújult Székelyudvarhelyen, a vetítésekre még várni kell. Mégis, ami néhány éve csupán vágyálom volt, a mozizás visszatérése a városba, ma már jóval közelebbinek tűnik.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén az EU-tagországok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN) Románia felülvizsgált helyreállítási tervét (PNNR) – közölte a pénzügyminisztérium.
Jelenleg nincsenek objektív okok arra, hogy nőjön az üzemanyag ára – jelentette ki csütörtökön Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Ezután uniós alapokból is lehet finanszírozni az in vitro megtermékenyítést (IVF) támogató országos programot – jelentette ki csütörtökön Petre-Florin Manole munka- és családügyi miniszter.
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője túlzottnak tartja a bíráknak és ügyészeknek a nyugdíjuk összegével kapcsolatos követeléseit.
Bűnügyi eljárást indított a Maros megyei rendőrség hivatali gondatlanság gyanújával, hogy kivizsgálják a dicsőszentmártoni városi kórház pszichiátriai osztályán biztosított ellátást.
A Brassó Megyei Törvényszék további 60 nappal meghosszabbította a Hargita Megye Tanácsa felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, valamint Kurkó András megyei közpénzügyi igazgatóság vezetője ellen elrendelt hatósági felügyeletet.
szóljon hozzá!