
Fotó: Gergely Imre
Sorszámot kaptak a parkolóhelyek az elmúlt napokban Gyergyószentmiklós főterén, ami sok autósban kérdéseket vetett fel, hiszen régi terv a fizetéses parkolás visszavezetése. Mint megtudtuk, egyelőre felleltározzák, hogy hány autó számára van férőhely.
2022. június 10., 10:542022. június 10., 10:54
2022. június 10., 10:582022. június 10., 10:58
Előkészítik a fizetéses parkolás visszavezetését Gyergyószentmiklóson. Amint György János városházi szóvivő lapunknak elmondta,
Ez majd akkor lesz hasznos, ha újraindul a fizetéses parkolás. Arra egyelőre nem tudott választ adni, hogy mikortól várható ez.
A helyi képviselő-testület még 2020 tavaszán fogadta el a fizetéses parkolási rendszer visszaállításához szükséges szabályzatot, és még ugyanabban az évben, augusztusban felállítottak kilenc parkolóautomatát. A szeptemberi választás után azonban már nem következtek további lépések erre vonatkozóan. Most a parkolóhelyek megszámozása utal arra, hogy újraindul a folyamat.
A 2020-ban elfogadott szabályzat szerint a városban három olyan parkolási zónát alakítanak ki, ahol fizetni kell. Az A zóna a főtéren, a B az idevezető utak mentén, míg a C zóna a más helyszíneken kijelölt parkolóhelyeket jelenti, és
Ugyanakkor a város legnagyobb részén, a D zónában továbbra is térítésmentesen lehetne parkolni. Hogy ez a terv érvényben marad-e, vagy változtatni fognak rajta, még nem tudni.
Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.
Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.
Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) megkezdte az áprilisi országgyűlési választásra keddig regisztrált mintegy 489 ezer levélben szavazó választópolgár számára a szavazási levélcsomagok postázását.
Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a pedagógusok bojkottja miatt idén elmaradjanak az országos vizsgák – jelentette ki kedden Mihai Dimian oktatási és kutatási miniszter.
Több mint 144 300 nyolcadikos vett részt kedden a matematika próba-képességvizsgán – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Újra meghirdeti a nemzetpolitikai államtitkárság a Szülőföldön Magyarul Programot, amelyre keddtől lehet jelentkezni – mondta Nacsa Lőrinc a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Románia képes kivédeni egy esetleges iráni rakétatámadást – jelentette ki kedden Radu Miruță védelmi miniszter.
szóljon hozzá!