
Tavaly Kanadában turnézott a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Idén Svédországig mennek. Archív
Fotó: Tókos Attila / Fili.hu
Svédországba kapott meghívást a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, szokásukhoz híven, ezúttal is több állomást felölelő, több országon átívelő turnét szerveztek.
2018. augusztus 13., 18:202018. augusztus 13., 18:20
2018. augusztus 14., 12:282018. augusztus 14., 12:28
Vasárnap, azaz augusztus 19-én délután kelnek útra a filisek:
Azonban az indulást megelőzően méltó búcsút vesznek Székelyudvarhelyen is, hiszen Szent István-napi hangversenyt tartanak a Kis Szent Teréz plébániatemplomban. A részvevők három autóbusszal érkeznek Udvarhelyre, majd este fél hétkor ifjúsági misén vesznek részt. Nyolckor kezdődik a nagyszabású hangverseny.
Az előadáson a Gyermekfilharmónia népszerű, más ismert dalai mellett
A részvétel egyébként díjtalan a hangversenyre.
A fellépés után a fili apraja-nagyja buszra szál, és este tízkor elindulnak északra. A hangversenykörút Magyarországon, Csehországon, Németországon és Lengyelországon keresztül vezet a Skandináv-félszigetre.
A turnét a Gyermekfilharmónia Alapítvány szervezi, Haáz Katalin támogatásával, a költségek nagy részét pedig Magyarország Kormánya állja.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
1 hozzászólás