Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármesterrel román-magyar viszonyról, Székelyföldről – de nemcsak

– Jó nevű történésznek tartja a szakma, épp ezért kérdezzük: kellett önnek egyáltalán ez az egész polgármesteres „nyűg”?

– Ha csak a szakmai oldalát tekintem, akkor többször is elmondtam, hogy az én szempontomból az lett volna a legjobb, ha nem lépek erre a pályára és a szakmát űzőm tovább ezerrel. A predesztináció – eleve elrendelés – azonban valószínűleg valahol létezik az emberben: tősgyökeres marosvásárhelyi vagyok, nagyapám alpolgármester volt, a családom apai ágon az udvarhelyi Rajk család. Úgy látszik, hogy az ember bizonyos tulajdonságokat örököl, és nem az volt a célom, hogy megszerezzek valamilyen politikai hatalmat, hanem elsősorban az, hogy a várost szétverő korrupció ellen következetesen felszólalni. És ahogy ez történni szokott, többen rögtön azt mondták, „ha jár a szád, akkor menj előre tovább”. Mindezt nyilván nagyon leegyszerűsítettem, de talán jól szemlélteti azt, hogy vállalni kell a küzdelmet, és a város és a közösség érdekeit szem előtt tartva kell menni tovább.

– Amúgy tudta a tavalyi polgármesteri jelölése pillanatában, hogy ekkora a baj a városgazdálkodással?

– Tételesen nyilván nem tudtuk, mert több dolog is el volt hallgatva. Azt azonban tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, és az első évre fel kell kötnünk a nadrágot. De a kollégáimnak azt mondtam, hogy nyugodjon meg mindenki, mert ezen át tudunk billenni.

A csapatomban megvannak azok a tapasztalt emberek, akiknek köszönhetően valóban át tudtunk lépni ezeken a nehéz pillanatokon.

Akik ezelőtt is adminisztrációban dolgoztunk, valóban tudtuk, hogy ez egy nehéz időszak lesz, de úgy látom, hogy ezek a nehézségek egyúttal meg is edzették a csapatot.

– Valóban szokatlanul nehéz döntéseket kellett és kell meghozniuk azért, hogy valahogy megállítsák a közpénz kiáramlását a városházáról. Mire számíthatunk még?

– A következő nehéz csata a személyzeti struktúra átalakítása lesz. Nem titok, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnál úgymond könnyen, vagy legalábbis olajozott módon hozzá lehetett jutni a jó állami állásokhoz. Nyilván ennek az eredményei látszódtak az elmúlt évek ügyintézésében:

sok olyan személy van alkalmazva, aki nem tudja a helyét, nem végzi vagy nem tudja végezni a rábízott munkát.

Persze, azt is meg kell vizsgálni – és ez esetben egy bukaresti humánerőforrás-elemző céggel dolgozunk –, hogy elsősorban felmérjük a jelenlegi alkalmazotti struktúrát, illetve az egyéni képességeket. Meggyőződésem, hogy minden embernek vannak egyéni adottságai és képességei, azt azonban fontos látni, hogy ki mire alkalmas és mire képes.

Mindenképp meg kell adni az esélyt a hivatali alkalmazottaknak, mindegy, hogy miként kerültek abba az állásba. Semmilyen leszámolást nem indítunk el.

Bármi más terjeng a folyósokon, nem több, mint hangulatkeltés.

–  A túlkapásokat jelezték a korrupcióellenes ügyészségnél?

–  Igen, persze. Több feljelentést is tettünk, és továbbiak következnek. Sajnos nem mi vagyunk döntési helyzetben, hanem az állami hatóságoknak (ügyészség, törvényszék) kell vizsgálódniuk és dönteniük.

–  Itt most kizárólag a helyi RMDSZ-ről beszélek, amelynek a tehetetlensége is hozzávezetett ahhoz, hogy egy adott pillanatban az RMDSZ népszerűsége nagyon lecsökkent. Ez az elmúlt időben azért nagyon sokat javult. Hálás vagyok azért az RMDSZ-nek, hogy felismerték, egyetlen módja, hogy kikerüljünk ebből a rettenetes helyzetből az, ha független polgármester-jelöltként indítanak a helyhatósági választáson. Így tudtuk megszólítani az elégedetleneket és a román szavazókat is, ugyanakkor a hangsúly nem azon van, hogy milyen pártpolitikai döntéseket hozunk, sokkal inkább azon, hogy a városért mit akarunk tenni. Úgy érzem, hogy ez az üzenet átment, az emberek megértették, nekünk pedig nagyon oda kell figyelnünk, hogy hitelesek maradjunk, és az emberek valóban érezzék, hogy a városért dolgozunk.

Persze rendkívül fontos, hogy magam mellett tudjam az RMDSZ támogatását, mert ez segít működni. Viszont ez az RMDSZ-t is segíti, mert azt tudják mondani az emberek, hogy „lám-lám, van egy olyan politikai bölcsesség, hogy a pártérdek elé helyezték Marosvásárhelyt”.

Higgye el, hogy fontos tételek, paradigmák dőltek meg, és végre azt tudtuk mondani, hogy van egy olyan politikai bölcsesség, ami előre vitte az ügyet. És ez jó lesz a városnak és Székelyföldnek is. De ugyanakkor az itteni románságnak is, hiszen, ha bizonyítunk, akkor mindenki el fogja ismerni azt a politikai bölcsességet, ami emellett a döntés mellett állt.

–  Nem árulunk zsákbamacskát, ha azt mondjuk: minden megszólalása, döntése, érvelése kétélű fegyver, hiszen amennyiben kedvez a magyaroknak, rögtön felháborodást válthat ki a románság körében; és nyilván fordítva. Hogy kezeli ezt a helyzetet?

– Minden megnyilatkozásban az a fontos, hogy olyan gesztusok legyenek, amelyek magától értetődőek és a közösség számára előnyösek.

Az egykori bukott korrupt vezetés mindent ki fog használni azért, hogy Marosvásárhelyt ismét polarizálja (megossza) és áttolja egy román-magyar konfliktuszónába, mert így tudna ismét visszakapaszkodni a népszerűségi mutatókon, és esetleg megpróbálni visszaszerezni a hatalmat.

A mi felelősségünk, hogy a közösséget általánosan szolgáljuk. Kiegyensúlyozott politikát követve, döntéseinkkel, elfogadott tanácshatározatokkal ezután például a román és a magyar egyházaknak egyaránt segíteni kell a törekvéseit. Tehát legyen paritásos megközelítés, mert ezzel tudjuk az etnikai kérdésekre érzékeny marosvásárhelyi közösséget szolgálni. És így nem tudják azt mondani, hogy mi csak a magyaroknak akarunk kedvezni – ez amúgy sem igaz, hiszen most is több olyan igénylés van folyamatban, amelyek esetenként húsz éve várakoznak. Tehát

ha mi most jól dolgozunk, akkor helyreállhat a politikai képviseletbe vetett bizalom is,

de valóban embert próbáló küzdelem volt olyan városvezetéssel dolgozni, akinek jóformán mindenben szabad keze volt.

–  Idén még lehet keménykedni – és bizonyára kell is –, jövőtől azonban – bármennyire is furcsa – már a 2024-es helyhatósági választásokra kell készülni. Jól gondoljuk?

– Egyértelmű, hogy amikor megkérdezik, mikor kezdődik a kampány, akkor azt mondják a nálam tapasztaltabb politikusok, hogy abban a percben, ahogy megnyerték a választást. Rajtunk is sok múlik, hogy ne tudjanak sarokba szorítani, ne hagyjuk magunkat különféle örökölt szerződésekkel megbénítani. Ezért ezeket most nagyon hamar le kell zárni és átalakítani úgy, hogy lássák az emberek, a kettő között mi a különbség. A zöldövezetek átalakítása volt az első sikertörténet, amit most már érzékelnek a városlakók, és nemsokára látni fogják azt is, hogy hány ezer tonnával csökken Marosvásárhely havi hulladékmennyisége, ami a lerakóba kerül.

–  A választópolgár hamar felejt és csak arra emlékszik, ami saját életére hatással van. Ennek tükrében mivel lehet meggyőzni azokat az ezreket, akiket az előző városvezetés élelmiszercsomagokkal tartott a szavazóbázisában? Folytatni kell az ilyen „akciókat”?

– Több érdekes találkozásom volt, minap például egy idős férfi azt mondta, reméli, hogy továbbra is lesznek nyugdíjas rendezvények. Ezekből az derült ki, hogy az emberek megszoktak egyfajta idézőjeles törődést, még akkor is, ha tudjuk, hogy ez a törődés nem feltétlenül volt önzetlen.

Nekünk az a fontos, hogy amiért az emberek megválasztottak – rendet teszünk, a városban beruházások lesznek stb. –, nos, azokat az ígéreteket a mindennapjaikban tapasztalják.

Ezek az emberek nem a csomagokért választottak meg, hanem azért, hogy Marosvásárhely visszaálljon a növekedési pályára és visszanyerje azt a méltó helyét, ami mindig is megillette. Nekünk a politikai üzeneteinknek a megtartása és valóra váltása a legfontosabb.

– Utolsó kérdésként gondolkodjunk térségben. Hol látjuk Marosvásárhelyt a székelyföldi régióban?

– Kampányban volt egy kijelentésem, miszerint

Marosvásárhely méltón lehet Székelyföld kapuja. Ebből egyesek arra következtettek, hogy autonómiára gondolok. Én azonban nem azért mondtam, mert ez egy éjszakai ötletelés volt, sokkal inkább azért, mert Marosvásárhelynek több száz éve ez a szerepe, és nem véletlenül volt lefojtva ez a város.

Ugyanakkor a székelyföldi infrastruktúra fejlesztése is elmaradott és fragmentált, azaz széttöredezett. Manapság Marosvásárhelyről eljutni Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába, vagy onnan Marosvásárhelyre egy mindössze egysávos, megromlott állapotú aszfaltúton lehetséges. Pedig ezen változtatni a Marosvásárhelyen többséget alkotó román ajkú embereknek is érdekében állna. Hiányoznak az Erdély belsejébe vezető utak, ami azt jelenti, hogy még mindig a fragmentálás a cél.

Fontosnak tartanám, hogy a PNRR-program, vagyis az országos helyreállítási terv részeként Marosvásárhelyt összekössük jó minőségű vasútvonalon Szovátával, Parajddal, vagy akár Székelyudvarhellyel.

Ennek a város szempontjából abban lenne jelentősége, hogy a repterünknek biztosítani tudnánk azt a több százezer fős bázist, ami jó vasúti összeköttetéssel kiválóan működhetne; a közép-erdélyi és a székelyföldi turizmust is nagyban segítené egy ilyen beruházás. Ez természetesen egy olyan elképzelés, amely esetében az a kérdés, hogy nem akarja-e ezt majd valaki megakadályozni. Nagyon remélem, hogy a 21. századi Románia már másként, lehetőségként tekint erre a régióra. Nekünk, Székelyföldön élő elöljáróknak az egyetlen út, hogy a városainkat összekötő fő infrastrukturális terveket megvalósítsuk, és minél több beruházást – akár külföldi tőkét – vonzunk ide.