
Kovászna város zászlóján a címere szerepel fehér alapon
Szemet szúrt a Kovászna megyei prefektusi hivatalnak Kovászna város lobogója, amely arra kötelezte a helyi önkormányzatot, hogy távolítsa el a zászlót a polgármesteri hivatal és az alárendelt intézmények homlokzatáról. Eleget tettek az utasításnak.
2018. október 31., 19:252018. október 31., 19:25
A Kovászna megyei prefektúra arra kötelezte Kovászna város önkormányzatát, hogy
Gyerő József, a fürdőváros polgármestere elmondta, a prefektusi hivatal nemrég ellenőrzést tartott a városházán, és a kormánymegbízottnak feltűnt a városzászló – ezután hivatalosan felszólította a városvezetést, hogy vegyék le. Az önkormányzat eleget tett ugyan az utasításnak, ám azonnal megkezdték az eljárást, hogy újra elfogadják a városzászlót.
A polgármester rámutatott, hogy
Most két változatot bocsátottak közvitára, majd a testület napirendre tűzi a megszavazását, és kormányhatározatot kezdeményeznek az elfogadására – ismertette a lépéseket a polgármester.
Felidézte, hogy a zászlót a kétezres évek elején fogadta el a testület. Néhány évig zavartalanul használták, majd a fürdővárost is elérte a „helyi zászlók érvénytelenítésének hulláma”, amikor Kovászna és Hargita megyében több település zászlójának használatát bíróságon támadták meg a prefektúrák, arra hivatkozva, hogy nincs törvény, ami a helyi zászlók elfogadását szabályozza.
Roman városnak nemcsak saját zászlója, hanem saját himnusza is volt. Nekik lehetett, nekünk nem. Nekünk semmihez nincs jogunk” – összegzett keserűen a polgármester.
Gyerő József rámutatott, 2015-ben az RMDSZ kezdeményezésére állították össze a helyi zászlók elfogadását szabályozó törvényt, ám ez alapján már nem indítottak új eljárást, hiszen a címer hivatalos volt, a fehér zászló pedig akkor már nem zavart senkit. Aztán a prefektúra ellenőrző testülete megállapította, hogy a zászló használatával kihágást követtek el, ezt jegyzőkönyvben rögzítették, és kötelezték a városvezetést, hogy távolítsa el a hivatalról, és az alárendelt intézményekről a zászlót.
– mondta Gyerő József.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!