Parajd jövője biztató, jelene azonban gondterhes

És akkor azt a döntést hoztam, hogy én ehhez nem szeretnék asszisztálni, ezért nem megyek Parajdra addig, amíg a vízügy és a sóvállalat a felelősség hárításán gondolkodik, és nem a probléma megoldására törekszik.

– Ha nem megy Parajdra, azzal gyakorlatilag a parajdiakat bünteti.

– A parajdiakat nem büntetjük. A törvényes hatáskör a megyei főispánnál (prefektusnál) van, a katasztrófavédelmi bizottságnak a vezetésével. Engem az emberek választottak meg, így az emberek hangját képviseltem. Én ott elmondtam, amit tehettem, onnantól kezdve a sajtó részéről is magamra hagyva éreztem magam, mert az, amit elmondott a sóvállalat vezetője, illetve a kivitelezők, azt a sajtó elfogadta és közölte. Tehát történtek olyan helyzetek, amikor én is azt vártam volna el, vagy azt tartottam volna normálisnak, hogy amikor nyilvánvalóvá válik egy probléma, akkor lesznek, akik utánamennek ennek a helyzetnek. Például utánamennek, hogy egy ilyen vállalkozás hogyan került oda, hol dolgozott, milyen eredményességgel?

Ennek eredményeképpen megszületett az a döntés, amivel elindított a parajdi bányát működtető Salrom sóipari vállalat egy olyan procedúrát, amit egy év alatt nem tudott kiszerződni. Vagyis egy év alatt szerződött ki, de mivel májusban megtörtént a katasztrófa, rögtön szükségállapotot hirdetett a Hargita megyei prefektus, a katasztrófavédelmi bizottság pedig azonnal összeállt és elkezdett ezzel a helyzettel foglalkozni. Itt jegyzem meg, hogy bár úgy lett volna, hogy a katasztrófavédelmi bizottságot hagyják dolgozni, de közben létrejött egy „interminiszteriális” bizottság, annak tagjai pedig mindig hozzátettek vagy elvettek, esetleg mondottak egy-egy ötletet az egész helyzet kezelésére. Tehát az a különbség a tavalyhoz képest, hogy akkor nem volt szükségállapot és katasztrófahelyzet.

– De attól lehetett volna vészharangot kongatni Bukarestben, hogy „Uraim, Parajdon baj van”, ezzel pedig kijönni a sajtó elé.

– Kongattuk a vészharangot.

– A sajtó nem hallotta.

– Hát igen, a baj az, hogy nehéz egy olyan vészharangot kongatni, amit mindig, akiknél és ahol a legnagyobb probléma van, azok megpróbálják elrejteni.

– Ezt hogy érti?

– Úgy, hogy idén május elején, amikor betört a víz a bányába, felhívtam a bánya parajdi vezetőségét és arról érdeklődtem, hogy mekkora a baj, mi a teendő és miben tudunk segíteni. És most is, akárcsak az elmúlt években mindig, amikor baj volt, mindig ezt válaszolták: „van baj, de kezeljük”. Tehát nekem azok voltak az információim, és szerintem másnak is, hogy problémát nem tagadták le, viszont nem mutatták meg a maga valóságában a teljes mértékű problémát. De hogyha helyiekkel beszélünk, ők is elmondják:

Amikor tavaly bezárt a bánya hat hétre, akkor tudja, mi volt a gazdasági minisztérium sajtóközleményében? Az, hogy a bányát be kellett zárni és azt ajánlja a turistáknak, hogy ne menjenek Parajdra. Szó szerint ez volt benne a közleményben. Nyilván az emberek úgy voltak ezzel, hogy eddig is volt baj, eddig is megoldották, valahogy inkább nagyobb baj ne legyen.

A bánya a Salrom ügykezelésében van. De nemcsak nekünk, a parajdi önkormányzatnak sincs semmilyen beleszólása. Nekünk arra van lehetőségünk, hogy találjunk olyan pályázati forrásokat és lehetőségeket, amivel a helyi turizmust segíthetjük. Rövidtávon a Visit Hargitán keresztül abban segíthetünk, hogy a turizmust népszerűsítjük, hogy turisták jöjjenek Parajdra.

– Ha nincs beleszólásuk azzal kapcsolatosan, ami a bányánál történik, akkor mégis miért szólította fel „marsa” a Korond-patak elterelésén dolgozó céget?

– Mert az nem azt jelenti, hogy nem látjuk, hogy mi történik. Én jeleztem többféle úton, hogy három lehetőséget látnék, amelyből, ha bármelyik megtörténik, már hatékonyabban tudnánk kezelni a helyzetet. Miután tapasztaltam, hogy az interminiszteriális csapatot (több minisztériumot magába foglaló bizottság), ahogy annak vezetőjét, Kövér Orsolyát is próbálják elgáncsolni, egészen a miniszterelnöki szintig besározni, akkor éreztem azt, hogy nekem fogynak el az eszközeim.

Nekem ez gyakorlatilag egy segélykiáltás volt. Azért fogalmaztam sarkalatosabban vagy élesebben, mert ebben az ügyben én már nem látom azt, hogy miért kellene simogatni.

Ezekkel szemben jelen pillanatban nem lehet arról még beszélni se, hogy hogyan kezeljük a kialakult katasztrófát, mert ahhoz az kellene, hogy ideiglenesen el legyen terelve a Korond-patak medre. Ez azonban most további tíz napot késik. Leírták ugyan, hogy tíz nap, de az érintett miniszterek azt róják fel, hogy a nap végén kapnak egy jelentést, az abban foglaltak pedig a helyszíni valósággal nem mindig fedik egymást száz százalékban.

– Itt kell beszélnünk arról is, hogy jelen pillanatban óriási a feszültség a romániai magyar közösségen belül amiatt is, mert az RMDSZ tartózkodott a parlamenti vizsgálóbizottság felállításának szavazásán.

– Itt egy dolgot róhatok fel, hogyha felróhatok egyáltalán bármit is a RMDSZ képviselőházi szóvivőjének. Azt, hogy a szavazás előtt nem kommunikáltunk. Mert mindannyian tudjuk, hogy

belekössenek például abba, hogy vajon a nyelvhasználat, a feliratozás a törvénykezésnek megfelelő-e Parajdon. Van amúgy is egy vizsgálóbizottság, a miniszterelnök ellenőrző testülete, amely hivatott arra, hogy a felelősöket megállapítsa, és ennek szerintem a napokban lesz is következtetése.

– Nagyon sokat beszélnek arról, hogy a Korond-patak elterelésén dolgozó cégnek nincs megfelelő szaktudása. Ezzel kapcsolatosan Önnek biztosan több információja van, mint a sajtónak, amely bármit is kérdez, mindig levélben kérik a kérdéseket. Aztán várhatunk a válaszokra.

– Amikor megtudták, hogy milyen cég végzi itt a munkálatot, rögtön az első nap felhívtak Slănic Prahováról, és sokat meséltek. Nem vagyok arra hivatott, hogy most én szakmai szemmel elemezzem a cégnek a tevékenységét. Én azt látom, hogy alvállalkozókkal dolgozik, és dolgozhatna akkor is, amikor éppen nem dolgozik.

– Az még nem bűn, ha valaki alvállalkozókkal dolgozik, sokan így tesznek.

– Igen, ez igaz, de most azért ez egy nehéz munka. Tehát hogyha alvállalkozókkal akarunk dolgozni, ilyenkor az ember mire gondol? Arra, hogy ez egy nagyon-nagyon veszélyes terep, mert süllyed, beomlások vannak, ezért a sóvállalat direkt odaítéléssel miért nem olyan vállalkozót hoz, amelyik a legjobb, az embereinek pedig van ilyen irányú tapasztalatuk? Ezzel szemben a gépparkot is bérli, akárcsak a gépészeket.

– Elnézést, de az se hiba, ha egy cég gépparkot bérel.

– Valóban, az viszont már hiba egy ilyen helyzetben, hogyha úgy eszközölnek bárminemű módosítást és munkálatot a terepen, hogy erről senkit nem tájékoztatnak előre és nem kapják meg senkinek a jóváhagyását. Pont azért, mert

És én tudom azt, mert én tettem fel a kérdést, hogy amikor a küszöböt elbontották, arról előzetesen nem egyeztettek. Na, innentől kezdve azért ez egy kicsit riasztó tud lenni.

És mi történt az elmúlt két hét alatt? Az, hogy elkezdtek gondolkozni, hogy hegeszteni is kell ezeket a csöveket. Vagy itt a betonkérdés is: azt mondták, hogy nincs, aki a betont szállítsa. Ezzel szemben az a cég, ahonnan a kivitelező a nehézgépeket bérli, ott azt jelezték, hogy ők annyi betont tudnak szállítani, amennyi csak kell. Engem az zavar, hogy

Ráadásul az is zavar, hogy látom azt a társadalmi feszültséget, amit például Dicsőszentmártonban okozott a parajdi katasztrófa. Ilyenkor egy laikus ember azt várná el, hogy amikor van egy ilyen helyzet, akkor az állam és annak intézményei mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyorsan, hatékonyan kezeljék a helyzetet.

– Az állam intézményei és vállalatai ezzel szemben azt mondják nekünk, hogy írjunk levelet és 30 napon belül válaszolnak.

– Igen, egy krízishelyzetben az egyik legrosszabb dolog, amit az ember tehet, hogy hallgat. Azért volt az, hogy például magamra vállaltam, vagy akár magunkra vállaltuk azt, hogy elmondtuk azt, amit láttunk, ami információnk volt, annak ellenére, hogy ezek rossz hírek voltak. Kell közölni az ott élő emberekkel, hogy mi van, kell legyen valaki, aki elmondja, hogy most ez történik, még akkor is, hogyha ezzel a haragnak egy részét magunkra, vagy magunk irányába húzzuk.

Tehát a realitás négyszer akkora, mint a jelentések. Parajd esetében most arra kellett ráeszméljünk, hogy az a legdurvább szembesülés, hogy nem volt turizmus.

– Legalábbis papíron.

– Nem papíron, hanem egyszerűen nem volt turizmus. Ez számunkra is megdöbbentő, mert mi azt mondtuk, hogy Parajd a turizmusnak az egyik fellegvára.

– Egy pillanat: nem volt olyan nap, amikor könnyedén áthajthattunk volna autóval Parajdon, a 13A országút mente ugyanis tele volt emberekkel.

– Ezzel egyetértek. De különbséget kell tenni turizmus és gyógyászat között. A legjobb esztendőben 700 ezer belépőjegyet értékesített a Salrom, ez 150 ezer embert jelent. A 150 ezer emberből 80 százalék visszajáró, ami azt jelenti, hogy nem egyszer megy le a bányába, hanem a kezelés ideje alatt egy hétig vagy tíz napig minden nap, tehát gyógyászati szempontból látogatja Parajdot. Aki gyógyászati szempontból látogatta meg Parajdot, az nem viselkedik turistaként. Tehát annak jó a „zimmerfrei” (kiadó szoba), jó az apartman, nem megy hotelbe, és teljesen másképp költ, mint egy turista. És most ez

Ebből is látjuk, hogy a 2000 parajdi szálláshely nagy része apartman, szoba, kulcsos ház – a turista viszont nem megy kulcsos házba. A turista a minőséget megköveteli a szolgáltatásokban és a helyszínben is, ott pedig van fejlődési kötelezettség Parajd tekintetében.

És itt is az a kérdés, hogy a kormány 100 millió lejes keretét mekkora arányban tudják lehívni a parajdi vállalkozók. Valóban kaptunk olyan jelzést, hogy „hát igen, de aki mindent nem jelentett be, nem teljesen törvényesen csinálta, azt most miért nem segíti az állam?”. Csak az a helyzet, hogy az állam azt látja, aki a papírokon, a mérlegen, a jelentéseken mindent úgy deklarált, ahogy az a valóságban megtörtént. Segítene mindenkin, de mást nem lát.

– Egymás között vagyunk, ezért árulja el: miként látja Parajd és a Sóvidék jövőjét?

– Hosszútávon nincs olyan forgatókönyv az én olvasatomban, ahol Parajd nem egy erős turisztikai desztináció lenne.

Rövid távon azonban nagyon nehéz helyzetben van Parajd. Rövid távon ki kell tartani, vállvetve egyesületekbe kell tömörülniük a vállalkozóknak, és nem elhamarkodottan megszabadulni a vagyontól, a tulajdontól. Meg kell próbálni a túlélésre berendezkedni, mert ez az 1–2 év nehéz lesz. Túl kell élni. Az is igaz, hogy a mostani helyzet meg fogja rostálni a vállalkozókat, de arra kell figyelni, hogy a vagyon maradjon a közösségen belüli tulajdonban.