Hirdetés
Hirdetés

Ötleteket, lehetőségeket fogalmaztak meg a romániai magyar oktatásért Tusványoson

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Iskoláink végveszélyben – létszám és/vagy stratégia hiánya címmel tartottak csütörtökön szakmai fórumot és vitát Tusványoson. A kerekasztal során felszólalt tanügyi illetékesek szerint gyökeres változtatásokra van szükség a romániai magyar kisebbségi oktatás fellendítése érdekében.

Molnár Rajmond

2017. július 20., 16:182017. július 20., 16:18

2017. július 20., 18:402017. július 20., 18:40

A tanácskozáson többek között szó esett az erdélyi magyar iskolások számának csökkenéséről, a sokszor csak elméletben jól működő tanügyi törvényekről, illetve egy kisebbségi oktatási tanács létrehozásáról is. A felszólalok olyan lehetőségeket, ötleteket, pontokat vázoltak fel, amelyeket tényleges cselekvéssé lehet formálni az illetékes szakemberek, csoportok, civil szervezetek bevonásával.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Egyre kevesebb a gyerek

A legnagyobb probléma a romániai magyar közoktatási rendszerben, hogy egyre kevesebb az iskolás, főképp a szórványban. Épp ezért javasolt egy olyan stratégia kidolgozása, amely a magyar családok gyerekeit már születésüktől fogva arra sarkalja, hogy majd magyar tanintézeteket válasszanak a későbbiekben

Hirdetés

– vélekedett Csáky Sándor, a Rákoczi Szövetség főtitkára.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Andrási Benedek, a Magyar Unitárius Egyház oktatási előadótanácsos szerint

a kisebb falvakban élő gyerekek legtöbbször nem a helyi településük iskoláiba járnak, ami osztályösszevonásokhoz, tanintézmény megszűnésekhez vezet.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

„A szüleink sokszor hivatkoznak a régi szép időkre, amikor még az orvos, a tanár és a pap is az illető településén kellett lakjon.

Idézet
Manapság olyan helyekre járunk, ahol orvos már rég nincs, a tanár iskolabusszal megy dolgozni és a pap beköltözik a városba, hogy a gyerekeit jó iskolába tudja taníttatni

– fogalmazott.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Veszélyben a közoktatás

Ferencz Salamon Alpár csíkszeredai oktatási szakértő úgy látja, több

lehetőséget kell biztosítani a települések önkormányzatainak az iskoláik finanszírozása érdekében.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Pozitív példaként hozta fel Csíkszeredát, ahol a helyi önkormányzat jelentős mértékben járul hozzá a tanintézetek finanszírozásához. Épp ezért – folytatta –

a törvényes lehetőségek értelmében bővíteni kell más önkormányzatok iskolákra irányzott pénzügyi lehetőségeit.

Az oktatási szakértő továbbá csak az elméletben jól működő romániai oktatási törvényekről beszélt, illetve úgy vélte, a romániai magyar közoktatás egésze veszélyben van a különböző gazdasági, földrajzi és demográfia körülmények miatt.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Egy szakértői tanács kellene

Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke elmondta,

fontos lenne létrehozni egy közoktatási tanácsot, amely a romániai magyar kisebbség tanügyeivel foglalkozik.

„E rendszernek, intézménynek a hiányát érzékeljük. Vannak oktatáspolitikusaink parlamenti, illetve törvénykezési szinten. Mellettük szakértőink is vannak a minisztériumi kisebbségi oktatásban, a megyei tanfelügyelőségeken pedig működnek a kisebbségekért felelős tisztségek. Továbbá ott van a civilszervezetek sokasága, amelyek valamilyen szintű felelősséget vállalnak az iskoláinkért. Az ezek közötti együttműködést kellene közös nevezőre hoznunk, egy intézmény révén” – vetített előre Burus.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Nem tudták megmenteni az életét a rendkívüli hőségben, a helyszínen meghalt

Országszerte több mint negyven ember szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük harmincegyet kórházba szállítottak.

Nem tudták megmenteni az életét a rendkívüli hőségben, a helyszínen meghalt
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Elbukta Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Az elvesztegetett idő miatt most már egy hónap alatt kellene leszállítani a Fenyéd és Székelyudvarhely által közösen megpályázott buszokat, ez pedig nem megvalósítható. Van azonban egy újabb elképzelés a települések közötti járatok indítására.

Elbukta Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
2026. június 29., hétfő

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére

Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére
2026. június 29., hétfő

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket

A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál
2026. június 29., hétfő

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján

A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján
2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
2026. június 29., hétfő

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben
Hirdetés