
Sánta Elemér és Koos Zoltán hétfőn délután érkeztek Gyergyószentmiklósra
Fotó: Tamás Gyopár
Hazaért Neuburgból Gyergyószentmiklósra a két kerékpározó fiatalember. A város szárhegyi bejáratánál barátok, ismerősök fogadták a gyergyószentmiklósi Sánta Elemért és a Németországban élő, gyergyószentmiklósi származású Koss Zoltánt, akik 1700 kilométert tettek meg kerékpáron.
2017. július 17., 19:262017. július 17., 19:26
Zoltán, Elemér Isten hozott! feliratú táblával várta a kis csapat a bringásokat akik hétfőn 17 óra után néhány perccel karikáztak be arra a mezei útra, ahol köszöntötte őket a tucatnyi itthonról szurkoló. Pezsgőesővel, gratulációkkal halmozták el őket.
Elemér szerint az utolsó nap volt a legnehezebb. Láthatóan fáradtak voltak, többen a bringázó ismerősök közül kipróbálták a sokat gurult, csomagokkal megrakott kerékpárokat is néhány méteren.
A két fiatalember tizenkét nap alatt öt országot, három fővárost érintve közel 1700 km-es utat tett meg július 5-től. Egy álmuk vált valóra.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!