
Volt akinek csupán pár tizeden múlt a bejutása a város valamelyik gimnáziumába. Archív
Fotó: Veres Nándor
A nyolcadik osztályt végzett diákok az elmúlt napokban iratkozhattak be azokba a tanintézetekbe, amelyekbe a képességvizsga eredményük és a tanulmányi átlaguk alapján felvételt nyertek.
2017. július 17., 16:372017. július 17., 16:37
Marosvásárhelyen a magyar tannyelvű osztályok közül a Bolyai Farkas Gimnázium természettudomány szakára lehetett a legnagyobb jeggyel bejutni, itt 8,78 volt a legutolsó bejutási átlag. Betöltetlen helyek a magyar tagozatokon már csak a szakközépiskolákban és szakiskolákban maradtak.
A diákok végleges minősítése a következőképpen állt össze: a négy évi átlag a jegy 20 százalékát tette ki, a képességvizsga összesített eredménye pedig a 80 százalékát. Ennek alapján jelölhették be az osztályokat, és egy központi számítógépes rendszer osztotta szét a tanulókat az átlagjegyük alapján. Nem csoda, hogy
ugyanis nagy volt a versengés Marosvásárhely gimnáziumi osztályaiba, idén kevesebb gimnáziumi osztály indulhatott. Az elosztás után nem maradtak üres helyek az iskolák magyar tagozatain, a legnehezebben a Bolyai Farkas Gimnáziumba lehetett bejutni, itt a legutolsó bejutási átlag 8,78 volt a természettudományok osztályokba, összesen 84 helyre.
A segesvári Mircea Eliade Főgimnázium matematika-informatika szakán 8,27, továbbá a szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskola matematika-informatika szakán 8,26, a szászrégeni Petru Maior Szakközépiskolában 8,22, a marosvásárhelyi Református Kollégium társadalomtudomány osztályába 8,01, illetve az Elektromaros Szakközépiskola turizmus szakán 7,37 volt a legkisebb bejutási átlag.
Maros megyében 53 magyar tannyelvű kilencedik osztály indulhatott,
egy osztállyal több indult a Bolyaiban – tavaly nyolcat kértek, de akkor csak hetet hagyott jóvá a tanfelügyelőség, most megadta az engedélyt a nyolcadik elindítására is. Továbbá a Ion Vlasiu Szakközépiskolában és az adminisztrációs szempontból szintén ehhez a tanintézethez tartozó Constantin Brâncuși Szakközépiskolában indult egy-egy magyar kilencedikkel több. Az elosztásokat követően maradtak még bőven helyek a két utóbbi tanintézet magyar tagozatain.
Előbbiben 14 (3 az ipari kémia, 9 a fafeldolgozó és 2 az elektronika-automatizálás szakon), a szakiskolában pedig 8 hely maradt az asztalos szakon. A Constantin Brâncuși-ban 19 hely maradt az építkezés szakosztályban, és a szakiskola részében pedig 3 betöltetlen hely van még a szobafestő, illetve 11 hely a kovács szakosztályban – tudtuk meg az adatokat a tanintézet titkárságán.
Továbbá maradt még 5 üres hely a Traian Vuia Szakközépiskola magyar tagozatán az elektronika szakosztályban, és 22 betöltetlen hely az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium német tagozatán. A megye többi városában maradtak még helyek a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumban, itt összesen 11, továbbá 17 hely a szászrégeni Lucian Blaga Szakközépiskolában, 9 hely az erdőszentgyörgyi Szent György Szakközépiskolában, 5 hely a marosludasi Műszaki Szakközépiskolában, illetve összesen 26 hely a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Szakközépiskola osztályaiban – derül ki az oktatási minisztérium honlapjáról.
Az adatok szerint
mert nem jelöltek meg elégséges számú opciót. Őket a szeptember elejére beütemezett, második besorolási fordulóban osztják szét, azokkal a tanulókkal együtt, akik pótvizsgára maradtak, ezért nem tudtak részt venni az első elosztási fordulóban.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!