
Ferenczy István és Barti Tihamér a kórház udvarán. Háttérben a kicserélendő ablakok egy része
Fotó: Gergely Imre
Hárommillió lejes kormánytámogatáshoz jutott a gyergyószentmiklósi kórház, amiből több fontos, az orvoslást segítő készüléket vásárolhatnak, kicserélhetik az épület félezer ablakát, illetve aszfalt kerülhet az udvarra. Ez egészíti ki a járóbeteg-rendelő uniós forrásokból történő fejlesztését.
2020. január 21., 18:082020. január 21., 18:08
A gyergyószentmiklósi városi kórház papíron egészen új intézmény, végleges átadása 2008-ban történt, így felújításra hiába is pályáztak volna, annak ellenére, hogy az ablakok cseréje már évek óta esedékes. Az építése ugyanis jóval korábban elkezdődött, és a jelenlegi nyílászárók már közel harminc éve a helyükön vannak. Most mégis megtörténhet a kicserélésük – ismertette az intézmény udvarán megtartott sajtótájékoztatón Ferenczy István kórházmenedzser és Barti Tihamér, aki ezúttal az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnökeként volt jelen.
Mivel pályázati lehetőség nem volt, és a helyi önkormányzatnak aligha lett volna erre pénze, az ablakok cseréje a kormány támogatásával valósulhat meg, amelyet a bukaresti RMDSZ-lobbi ért el – közölte Barti Tihamér.
Az ötszáz ablak cseréje miatt nem állhat le a kórház működése, ezért úgy tervezik, hogy fokozatosan végzik a munkát,
Ez az ütem megfelelő lesz arra is, hogy kisebb helyi vállalkozások is sikeresen szerepeljenek a versenytárgyaláson, és vállalni tudják a feladatot, ami a gondosabb, nagyobb odafigyeléssel történő munka záloga is – fejtette ki Ferenczy István. A kivitelezésre az év második felében kerülhet sor.
Ennél hamarabb, már hónapokon belül használatba vehetik az itt dolgozó szakorvosok azt a két, egyenként 470 ezer lejbe kerülő laparoszkópot, amely szintén régi álom volt az intézményben. Újabb készülékkel bővül a sterilizáló is, ahová a múlt évben saját forrásokból vásároltak két új gépet a kórházban használt eszközök fertőtlenítésére – ezt bővítik most ki. Ferenczy István rámutatott,
Ilyen probléma azonban nem fordulhat elő – szögezte le.
Az utóbbi években jelentősen gyarapodott az itt dolgozó szakorvosok száma, és ezzel párhuzamosan növekedett az itt elvégzett műtétek, beavatkozások száma is. Emiatt az oxigénellátást biztosító jelenlegi generátor kapacitása szűkössé vált, és szükség van egy nagyobb beszerzése. Ez is megtörténik a mostani finanszírozásból.
A gépek beszerzéséhez tíz-, az építkezési munkálatokhoz pedig ötszázalékos önrésszel járul hozzá a város önkormányzata. Ez sem kis összeg, hiszen közel 300 ezer lejt jelent – hangzott el.
A poliklinikán is nagy változások jönnek
A kormánytól érkező hárommillió lej igazából kiegészíti a Gyergyószentmiklós önkormányzata által elnyert 9,33 millió lej értékű uniós finanszírozású támogatást. Ennek során komputertomográfot vásárolnak, és három röntgenkészülék, illetve új mammográf érkezik, de csontsűrűségmérőt, EEG-készüléket és echográfokat is beszereznek. Beépítik a tetőteret, aminek következtében új rendelőket alakíthatnak ki. A készülékek beszerzésére a versenytárgyalás már folyamatban van, várják a beszállítók ajánlatait.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!