Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

15:50

„Tudom, hogy nem veszélyes, mégis rettegek” – Miért nem tudjuk legyőzni a fóbiáinkat puszta akaraterővel?

14:11

A gépek nem pótolhatják a tanárt

13:21

Életét vesztette a gyalogos Gyimesfelsőlokon

13:16

Bernád Rita: soha nem tartott vissza, ha egy papír büdös, penészes, egérrágta

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Bejöttek a számai, milliomos lett a tegnapi lottósorsolás után

Késsel támadt egy diák egy tanárnőre és az egyik iskolatársára

Bizalmat kapott a Niculescu-kormány

Két bárban is botrányt rendezett egy felfegyverkezett férfi Csíkszeredában – videóval

Elhunyt Basa János, a csíkszeredai jégkorong legendás alakja

Ursula Von der Leyen Budapesten: Magyarország világossá tette, hogy a demokratikus visszacsúszás visszafordítható

Kétezernél is többen írták alá a hulladékdíjak elleni petíciót

Bizalmat kapott a Niculescu-kormány

Medvét láttak Csíktaplocán

Majdnem fél évszázada Avram Iancuval a főtéren

Megoldási javaslatok a szakmai oktatás gondjaira

Modern eszközökkel, korszerű gépeken kellene megtanulniuk a szakmát a fiataloknak. Illusztráció

Fotó: Veres Nándor

A jelenlegi szakoktatáson mindenképpen változtatni kellene, ami most van, azt értelmetlen így folytatni – véli az egyik gyergyószentmiklósi iskola munkatársa, akinek alapos rálátása is van a kérdésre, de konkrét javaslatai is lennének.

Gergely Imre

2017. március 22., 16:142017. március 22., 16:14

Itt állíthatja be, hogy a Google-találatokban elöl legyen a Székelyhon!

A diákok egy része úgy kerül be az adott szakra, hogy alig érdekli az a szakma, amelyről diplomát kap az iskola után. Így nyilván nem törik össze magukat a tanulással sem. Nem látnak sem példaképet sem jövőképet – így foglalható össze röviden Benedek Zoltán meglátása a jelenlegi szakoktatásról.

A Fogarasi Mihály Szakközépiskolában karbantartóként dolgozó Benedek több évtizedes tapasztalatai alapján fogalmazta meg gondolatait, azt követően, hogy nemrégiben Bajkó Tibor, az Arbor Vállalkozók Szövetsége vezetője vetett fel vitaindító szándékkal kérdéseket többek közt a szakoktatással kapcsolatban.

Ma a beiskolázás úgy indul, hogy történik egy felmérés különböző műhelyeknél, üzemeknél, melynek során megkérdezik, hogy egy év múlva hány tanulót tudnának fogadni szakmai gyakorlatra. Sok vállalkozó hallani sem akar erről, és el is mondják, hogy azért, mert fogalmuk sincs, mi lesz egy év múlva, egyáltalán működni fog-e még a vállalkozásuk. Végül beleegyeznek, hogy 1-2 diákot fogadnak majd. Ezen „igények” alapján készülnek a beiskolázási tervek, és így indulnak a különböző profilú osztályok.

Ezek az iskolai helyek betelnek olyan gyermekekkel, akiket részben a számítógépes sorsolás oszt be az adott szakra,

vagy azért választották azt a szakot, mert igazából nem is volt, miből válogatniuk. Ebből következik, hogy nem is érdekli őket egyáltalán az, amit az oktatók tanítanának. Így megtörténik, hogy az oktató a gyakorlati képzés helyett oldalszámra diktál, „hogy legalább a füzetben legyen nyoma a munkájának” – fogalmaz Benedek Zoltán.

Magáról egyébként elmondta, 1998-óta dolgozik az iskolában, ahol egykor ő is végzett még a múlt rendszerben. Látta az akkori és mostani szakképzést is, és azt is látta, hogy mi következett akkoriban az iskola után és mi vár a mai végzősökre. Az iskolát elvégzik, de ténylegesen 2–3 gyermek kerül úgy ki az iskolából, hogy a tanultakat folytatni is tudja.

Kevés az a szakember, aki valóban mesterként tudja a szakmát átadni, nincs megfelelő felszereltsége a tanműhelyeknek, és az iskoláknak arra sem jut pénze, hogy a gyakorlati órákra be tudjon szerezni például elegendő hegesztőpálcát vagy vasat, hogy a tanuló hegeszteni tanulhasson – sorolja Benedek, hozzátéve, hogy ez nem helyi gond, nem az egyik, vagy másik szakiskola problémája, hanem általános jelenség. Kevés a műhelyóra, ahol valóban a szakmát lehetne tanulni. Az is általános, hogy a diákoktól nem követelik meg a munkaruhát, azok pedig közel sem mennek a gépekhez, nehogy összekenjék magukat. Így telnek az évek, míg „kivégzik” az iskolát.

Ez az egész „fentről” jön, évek óta elhanyagolják a szakemberképzést

– állapítja meg Benedek Zoltán.

Egy másik nagyon fontos oka annak, hogy a gyerekeket nem vonzza az adott szakma elsajátítása, az a példakép hiánya. Az elmúlt évtizedek fiataljai azt láthatták, hogy szüleik kénytelenek külföldön dolgozni a megélhetésért, ha pedig itthon maradtak, akkor többnyire kényszerűségből dolgoznak éppen a munkahelyükön, nem azzal foglalkoznak, amihez értenek, és amit szeretnének igazából. Nem látják azt, hogy az apa, miután kitanult egy szakmát, becsületesen dolgozva jól meg tud élni belőle és el tudja tartani a családját.

Ellenben azt látják, hogy a volt osztálytárs – aki éppúgy nem tanult az iskolában – Németországból saját autóval jön haza, és láthatóan van pénze bőven. Persze, hogy elindulnak kifelé.

Megfelelő szaképesítés nélkül itthon is, kint is csak segédmunkás lehet a fiatal. Illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

A szakképzést alapvetően újra kell gondolni. Vissza kell hozni az inasképzést, azt, amikor a 8. osztályt elvégzett gyermek egy mesterrel szerződést kötött, hogy kitanítsa. Aki így szerez szakmát, annak nagy valószínűséggel a munkahelye is biztosítva van később. A másik megoldás lenne a nyugatabbra már jellemző módszer, vagyis, hogy az iskolákban korszerű tanműhelyekben indul el a képzés, elsősorban a gyakorlatra alapozva. Második középiskolai évtől a megfelelő üzemekben, műhelyekben folytatódik ez, aztán harmadik évben már az adott cégeknél dolgozik a diák, és ezzel is könnyebb lesz számára a beilleszkedés.

A tanműhelyekbe pedig korszerű gépek kellenek, hogy ne legyen nevetséges a gyermek számára sem a képzés. Hiszen, ha elkopott kézi szerszámmal kell fűrészelnie, akkor nem tudja komolyan venni, hiszen ma már mindenkinél van otthon modernebb eszköz.

Kudarcok és fizetési gondok

Ma a szakképző iskolákból már egy kudarccal kerül ki a fiatalok nagyrésze, a sikertelen érettségi miatt. Sokakat már ez nem is zavar, egyből indulnak külföldre. Mások itthon próbálkoznak, és itt sem kerülik el a kudarcok: jelentkeznek egy álláshirdetésre, felveszik őket egy hónapos próbaidőre. Alkalmazás nélkül persze és minimális fizetségért. A fiatal, ha akkor már nem adja fel, tovább dolgozik, remélve, hogy alkalmazni fogják, rendes fizetésért. Többnyire azonban, mivel valódi szakképzettsége nincs, és az üzemben nincs arra idő, hogy őt oktassák, azzal szembesül, hogy nincs rá szükség.

Régebben abból a szempontból jobb volt a helyzet, hogy a rátermettebb fiatalok láthattak maguk előtt fejlődési lehetőséget. Léteztek szakmai kategóriai vizsgák, és az előmenetel a fizetésen is meglátszott. Ugyanakkor létezett még régiségpénz, ami szintén nincs már, és így már rendszeres, hogy a húsz év tapasztalattal rendelkező szakembernek ugyanannyit ad a munkáltatója, mint a kezdőnek, mert a minimálbér utolérte az ő fizetését. A kategóriavizsgáknak és a régiség értékelésének is vissza kellene térnie – szögezi le Benedek Zoltán.

Vannak próbálkozások, de...

A valódi szakképzés feltámasztására vannak ugyan próbálkozások, a Fogarasi Mihály Szakközépiskolában is például, az Arbor szövetség és a város, valamint a megyei önkormányzat is igyekszik hozzájárulni ehhez. Mindez azonban egyelőre kevés. Ha pedig ez nem változik radikálisan, akkor megint jön egy rosszul sikerült érettségi, és újabb generációk mennek ki évről-évre külföldre. Ott kapnak valamilyen munkát, pénzt keresnek, de szakmát ott sem tanulnak. 10–15 év alatt jó esetben itthon lesz egy házuk, de mivel képesítésük továbbra sincs, aki hazajön is csak olyan munkát tud vállalni, amit nem szeret, mert, kénytelen akármit elfogadni, mert nem lesz más választása. Mindig vannak kivételek is persze. Aki jó tanuló és otthonról is megfelelő biztatást kap, a szakközépiskolában is megállja a helyét. Az ott végzettek között is vannak többen, akik egyetemet végeztek, és elismert emberek lettek – zárja szavait Benedek, hozzátéve, hogy a témát még bőven lehetne folytatni.