Vendégelőadások a Nemzetiben

Változatos program várja május folyamán a marosvásárhelyi közönséget a Nemzeti Színházban: hétvégén a katowicei Teatr Śląski két előadással lép színpadra, jövő héten pedig a Tánc hete rendezvénysorozat veszi kezdetét.

Antal Erika

2015. május 07., 16:002015. május 07., 16:00

2015. május 07., 16:012015. május 07., 16:01

A lengyelországi művészek Ingvar Ambjørnsen – Peter Nœss – Axel Hellstenius Elling című darabját május 8-án, pénteken fél nyolctól játsszák a kisteremben, szombaton 7 órától pedig Beppe Navello Cinema! című szöveg nélküli performanszát adják elő a nagyteremben.

A Tánc hetére május 17. és 23. között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szervezésében kerül sor.  A rendezvénysorozat a Magyar Állami Népi Együttes előadásával kezdődik. A budapesti társulat hét erdélyi városban lép fel május 13-19. között, ebbe illeszkedik a marosvásárhelyi fellépés május 17-én, este 7 órakor, a Szarvasének című nagysikerű produkcióval. A darabban az alkotók „egyfajta mitikus emlékezetet” idéznek fel, keresik a földi átváltozások és történetek égi mását, hogy végül „mint szomjazók beléphessenek saját szent terükbe”. Ahhoz, hogy áthaladhassanak a jelképes hídon, el kell hagyniuk a régit: a szülői házat, a kedvest, a népet, hogy aztán megszelídítve azok tanulságait, újjá teremthessék a szokott sémákat.

„A szarvas az egyetemes kultúrtörténet ősi szimbóluma, elhullatott és újranövelt agancsa maga az örök újrateremtés. Az aranyösvény kapujában áll, és arra szólít fel, hogy kövessük őt saját szellemi világunkba. Ő a démon, a sámán, a varázsló, a tündér vagy a halottak királya, aki képes egy más világba, az új világba hívni a rá vadászót” – vallják az alkotók. Az előadásban közreműködnek a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, szólót énekel Herczku Ágnes, Tintér Gabriella m.v., Hetényi Milán, a zeneszerző Kelemen László, a rendező-koreográfus Mihályi Gábor.

A Tánc hete sorozatban továbbá a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem tánc tagozata, a Közép-Európa Táncszínház, a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat,  a Szegedi Kortárs Balett és a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a kolozsvári GroundFloor Group, valamint a Maros Művészegyüttes előadásában klasszikus, kortárs, népi és alternatív tánc-, balett- és mozgásszínházi produkciókat láthat a közönség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei