Táncszínházi előadások a volt zsinagógában

Az András Lóránt Társulat előadásában október 17-én a Femme című táncszínházi előadást, október 18-án pedig Eugene Ionesco A székek című drámája alapján készült táncszínházi produkciót láthatják az érdeklődők, mindkettőt 19 órai kezdettel.

Antal Erika

2015. október 15., 13:432015. október 15., 13:43

A Femme című produkcióról így vall annak rendező-koreográfusa: „Ez a darab számomra a belső törvények általi kiszolgáltatottságról szól. Az ember kiszolgáltatottsága természetének bonyolultságában rejlik: önfeláldozó és egyben bosszúszomjas, mindent fölülmúlóan szeretni és engedhetetlenül gyűlölni képes, életet adó, mentő és kioltó.” A rendező egy nyitott szerkezet létrehozására törekedett, azzal a céllal, hogy a nézőket aktivizálja, kérdéseket indukáljon bennük. Az előadás a drámai szöveg dramaturgiai ívétől rugaszkodik el, azonban egy non-verbális, vizuális, auditív, metaforikus nyelvezetben a dráma mélységét törekszik eljuttatni a befogadóhoz. Szereplők: Könyves Andreea-Evelin, mUresan Alice, Macaveiu Blanka, Pál Alíz, Tőkés Imola, Vetési Orsolya, Dabóczi Dávid, Pop George, Ruszuly Ervin.

E. Ionesco: A székek rendező-koreográfusa Pál Aliz, akit szintén az emberközpontúság irányított az előadás létrehozásában. Ahogy fogalmazott: „A magányos pillanatok felismerésekor rádöbbenünk arra, hogy az ember által érzékelt világ szerelemközpontú, és az élet szerves része a szerelem. A kiteljesedett lét feltétele az a tapasztalás, ahogyan az ember érzelmileg viszonyulni kénytelen a másik nemhez.” Vannak lehetőségek, amelyeket vagy kihasznál az ember, vagy tudomást sem vesz róluk, és úgy fogalmazza meg véleményét helyzetekről, szituációkról, hogy valaha is megtapasztalta volna azok milyenségét. Az élet is egy ilyen meg nem tapasztalt, önkéntelen kísérlet, melyben nem a lassú halálba fordulás örömét éli meg az ember, hanem az öröknek hitt változás depresszív reményét – fogalmaz Pál Alíz. Szereplők: Györfi Csaba, Pál Aliz, Bezsán Noémi.

Az előadások helyszíne a Knöpfler Vilmos (Brăila) utca 10, a régi zsinagóga épülete. Az előadásokra jegyeket foglalhatnak a következő telefonszámon: 0745-526 959.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei