HIRDETÉS

Fodor Imre nem futamodott meg

Szász Cs. Emese 2013. augusztus 21., 15:58 utolsó módosítás: 2013. augusztus 21., 16:26

Amikor magyarországi vendégek jönnek Fodor Imréhez, mindig elcsodálkoznak, hogy a csíksomlyói Fodor-ház tulajdonosa egyszerű tömbházlakásban éldegél Marosvásárhely központjában. Az egykori székely főváros utolsó magyar polgármestereként emlegetett Fodor Imrének azonban ez nem számít, szerinte az a fontos, hogy itthon maradjunk, és ne hagyjuk cserben a nemzetet. Ő pedig nem futamodott meg.

Fotó: Boda L. Gergely

– Csíksomlyóról, méghozzá a Fodor-házból származik. Mit kapott ön attól a vidéktől?

– Ikertestvéremmel együtt úgy érezzük, adomány az élettől, hogy Csíksomlyón születtünk, s pont a Fodor-házban, és ott is nőttünk fel. Rengeteg szellemi és egyéb tudást, felfogást szedtünk össze 17 éves korunkig édesapánktól is, de nem csak. 17 éves korunkra kialakult egy olyan életszemléletünk, amelyen nem volt okunk változtatni később sem. Lehet nem jól van, de én most is ugyanúgy látom a világot, és ugyanazt találom fontosnak, mint 17 éves koromban. Akkor is minden reggel arra ébredtem, hogy azon gondolkodtam, hol rontottuk így el a sorsunkat.

– Mi mint erdélyi magyarok?

– Pontosan.

– Megtalálta a választ?

– Mindenképp a török idők alatti fogyás és az azután következő népességfeltöltődésnél kezdődött a baj. Abszolút hibásan történt, hogy mi befogadtunk nagyon sok idegen népességet, akik aztán ellenünk fordultak. Sohasem a minőséggel volt a baj, hanem a mennyiséggel. Márton Áron püspök szerint a román anyák szerezték meg Erdélyt, s ebben igaza van. Átgondoltam azt is, hogy melyek azok a legfontosabb tulajdonságok, amelyek segítenek bennünket. Első a hűség. Nem szerelmi, nem a politikai, hanem a népedhez való hűség. Nem lehet azzal megoldani semmit, hogy megfutamodom. Nem azt mondom, hogy könnyű itt maradni, de azt sem hiszem, hogy jobb élni máshol idegenként. Szerintem nem mindegy, hogy egy életnek milyen erkölcsi tartalma van, ha ezt itthon úgymond végigkínlódják, akkor tettek valamit a szüleikért, gyerekeikért, unokáikért. Ez az egyik fontos probléma, a másik az összefogás. Mert a politikában igaz, hogy aki mer az nyer, s egymást megesszük élve, de nem kisebbségi sorsban, úgy nem lehet csinálni. Én 2003-ig nagyon jó polgármesternek minősültem, de akkor a szatmári RMDSZ-kongresszuson kiálltam, és azt mondtam, hogy ez bűn, nem lehet megosztani kisebbségi sorsban a magyarságot, és hogy Tőkés Lászlóval bár nem könnyű, de lehet együttműködni. Attól a naptól én többet nem voltam jó polgármester, ugyanazért a dologért, amiért azelőtt agyba-főbe dicsértek, utána szidtak engem. A másik igen fontos probléma a kisebbségi létben a következetesség. Nem tudom, ki mennyire tudja, hogy mi magyarok kértük 1945-ben, hogy Észak-Erdélyt csatolják vissza Romániához. Utána azonban a Magyar Népi Szövetség lett a romániai magyarság vezető politikai ereje, és teljesen eladta a magyar igényeket. Fontos még a hit problémája, az egyházak sok mindenben segítettek, de nem eleget. Főleg az én egyházam.

– Visszatérve Csíksomlyóra, mi hozta el onnan?

– Somlyón nőttünk fel, oda is jártunk iskolába az ikertestvéremmel, aki egy életen keresztül segített mindenben és most is. 1957-ben azonban édesapámat letartóztatták, \'58-ban 35 évi kényszermunkáéra ítélték mint az egyik erdélyi 56-os fővádlottat. Minket a testvéremmel a Bukaresti Műegyetemről kirúgtak ötödév végén emiatt. Vajdahunyadon dolgoztunk hengerművekben, aztán 1964-ben a politikai foglyokat hazaengedték, s akkor újrajárhattuk az ötödévet. Én szinte tíz évet éltem így Bukarestben. Az egyetem után elvittek egy bukaresti tervezőintézetbe, ahol automatizmussal foglalkoztam.

– Csíksomlyón azonban még ott a Fodor-ház, amely őrzi a család emlékét.

– Igen, mi visszakaptuk a Fodor-házat, de már azelőtt mind gondolkodtunk, hogy valami közösségi dolgot kéne csinálni belőle, így került bele a Csibész Alapítvány, s lett ifjúsági szálló belőle. A megnyitón mondták is, nem is az a legfontosabb, hogy ennek a családnak csak ez az egy ingatlanja volt, s azt is a köznek adta, hanem hogy ezzel példát mutatott a közösségnek.

– Önök járnak még Csíksomlyóra?

– Természetesen. Nekünk van egy szoba-konyhánk ott, de pünkösdkor, amikor nekünk is legjobban kellene, nagy szeretettel mindig el-el kérik. Amikor azonban én viszem az embereket oda, akkor mondom is, hogy úgy aludjon ebben az ágyban, hogy ebben Tőkés László, Kövér László, most pünkösdkor pedig Áder János aludt.

– Csíksomlyón már nincsenek Fodorok?

– Nincsenek. Van 17 halott a temetőben.

– S hogy került Marosvásárhelyre?

– El kellett jönnöm Bukarestből, mert megriadtam, hogy Bukarestben fogom végigélni az életem. Kérdezték is tőlem, hogy tudtam otthagyni Bukarestet, de hát édesapám Budapestet, édesanyám Berlint hagyta ott Erdélyért, miért ne hagyhattam volna én ott Bukarestet. Marosvásárhelyen \'67-ben a vegyi kombinát automatizálási részlegén kezdtem el dolgozni, nyugdíjazásomig ott voltam, 1995-ig. A rendszerváltás után az első dolog pedig amivel, foglalkoztam az Outward Bound volt, én hoztam Romániába, majd megvettük Szovátán az istállókat és kiépítettük.

– Akkor önt a sport is érdekli...

– Hát az egész családot, de főként a feleségemet, sok díjat is nyert, versenyszerűen sízett. Ő mindig, most is sportos. Mind az öt unokája, még a kicsi négyéves is tud már úszni. Ilyen értelemben igenis sportos életet éltünk. Mert két gyerekünk és öt unokánk van, ez mind a legfontosabb abból, amit eddig mondtam.

– Hogy jött képbe a polgármesterség?

– Ez úgy jött, hogy voltak németországi kapcsolataim, hoztam mindenféle támogatást, ezeket bonyolítottam, amikor megyei tanácsosnak javasoltak. Utána több polgármesterjelöltet állítottak, és egy előválasztáson titkos szavazással döntötték el, hogy én leszek a jelölt, meg is nyertem a választásokat.

– Emlékszik azokra az első polgármesteri napokra?

– Az első napokban még nem is voltam tudatában annak, hogy mennyire fontos ez a tisztség, aztán ráébredtem. Ami nagyon érdekes volt, akármennyit dolgoztam, azt az érzést, hogy fáradt vagyok, azalatt a négy év alatt nem éreztem. Mintha a Jóisten betett volna valamilyen rakétát, és közben nagyon örvendtem, hogy csinálhatom ezt. Én, akit a társadalom a szélére nyomott az édesapám pere miatt, csinálhatom ezt, és akkor idejön Göncz Árpád és Emil Constantinescu, a román és magyar államelnök, és én fogadom őket. Göncz Árpáddal amikor találkoztam, rám nézett, és azt mondta: „nem ismerlek, de tudom, hogy ki vagy, légy szíves állj ide mellém, és két-három napot maradj mellettem”. Így kísérgettem én őt, Göncz Árpáddal együtt koszorúztunk a Székely vértanúknál is, amikor koszorúval a kezünkben meghajoltunk, csendben azt kérdezte: vajon édesapád lát most bennünket? Most is elérzékenyülök.

– Mit sikerült elérni az alatt a négy év alatt?

– Néhány dolgot csak sikerült csinálnunk. Az egyik az, hogy az európai uniós előcsatlakozás alatt uniós tőkéből kaptunk 27 millió eurót, amellyel korszerűsítettük az ívóvíztermelést és a szennyvízfeldolgozást. A másik volt a Gedeon Richter privatizálása. Másik nagyon fontos dolog a kétnyelvűség volt, megesett, hogy szombat este 11-kor hívtam fel magyar cégtulajdonosokat, hogy a cégtáblájuk miért csak egynyelvű. Akkoriban építettük ki a különböző testvérvárosi kapcsolatokat is.

– A Vásárhelyi Napok is az ön nevéhez kapcsolódnak.

– Igen, most megint kezdeményezik, hogy Mátyás király kiváltságlevelére hivatkozva szervezik a forgatagot. Emlékszem, mi Tonk Sándorral néztük, mi lenne az, ami régi és minden szempontból megfelel, hogy ahhoz kapcsoljuk a városnapokat. Akkor találtuk Mátyás király 1482-béli kiváltságlevelét. Elmentem Pál-Antal Sándorhoz, s ő megmutatta a kiváltságlevelet eredetiben, én úgy megvoltam illetődve.

– Ön szerint, mi lett a Vásárhelyi Napokból?

– Ezért csak mi vagyunk a hibásak. Miért táncoltunk vissza a napokat illetően?

– Emlékszik-e, milyen volt a második választási kampány, és milyen volt elveszíteni azt?

– Közvetlenül a választások előtt egy ilyen abszolút takony hatalmi harc miatt leváltották Kincses Elődöt mint megyei RMDSZ-titkárt, s helyébe tették Kelemen Atillát. Tudniillik Kincses Előd már akkor is a nemzeti vonalat képviselte, és szervezett egy belső szavazást, hogy milyen sorrendben induljanak a városi tanácsosjelöltek. Arra a szavazásra nem mentek el elegen, de neki az volt a véleménye, hogy a semminél mégis több az, amit ők ott kifejeztek. Ezért azonban Kincsest lemondatták, ami nagyon negatívan befolyásolta az embereket. Így is 168 szavazaton múlott, hogy elveszítettem a választásokat. Sokan pedig, hogy nagyon jól szavazzanak, a tulipánra akarták ütni a pecsétet, s így kikandikált egy milliméter mondjuk a pecsétéből, ami ugye érvénytelennek számított. 1800 szavazat veszett el így.

– Ez azt jelenti, hogy ön nem is kellett volna elveszítse a választásokat...

– Persze, hogy nem. Tudja, ebbe bele lehet betegedni. A poklok poklát éltem, s tán még ma is azt élem. Persze erre azt mondják, hogy aki nagystílű, az továbblép. Én is sok érdekességet csináltam, de továbbra sem könnyű elviselni.

– Sokan Vásárhely utolsó magyar polgármesterének is nevezik önt, a kifejezésben pedig benne van egy lemondás is, hogy nincs már esély visszanyerni a városvezetést. Hisz még abban, hogy lehet magyar polgármestere a városnak?

– Nehéz kérdés ez, de azóta megváltozott a választási törvény, elég az egyszerű többség is. Ha az én időmben lett volna ilyen választási törvény, biztos nem veszítek.

– Mivel foglalkozik manapság?

– Unokákkal, családdal vagyok, s megírom az akkoriban történeteket. Már elkezdtem, minden benne lesz, és mindenki név szerint. Októberben pedig elmegyek a székelyek nagy menetelésére.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
18 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS