Barabás István-tárlat nyílt a Bolyai téren

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

Madaras Sándor idegsebész műgyűjteményének egy részéből, Barabás István festményeiből nyílt kiállítás kedden délután az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében.

Antal Erika

2015. augusztus 05., 17:402015. augusztus 05., 17:40

Barabás István festőművész 1914-ben született Lapusnyakon, Hunyad megyében, Marosvásárhelyen végezte tanulmányait, Daday Gerő és Aurel Ciupe voltak a mesterei, majd 1933–1936 között Nagybányán képezte magát Krizsán János és Mikola András irányításával. Művészete a hagyományos erdélyi tájfestészet jegyében fogant, nagy kedvvel festett erdőt, mezőt, hegyi patakot, falusi utcát, házakat és mindazt, ami az erdélyi táj sajátossága.

A bevezetőben Spielmann Mihály művészettörténész arról beszélt, hogy milyen jó az, hogy vannak gyűjtők, akik hajlandók megosztani a gyűjteményük látványát, azok legértékesebb darabjait a közönséggel is, és hogy ez a szenvedély pontosan ezért gyakran közüggyé válhat. A műgyűjtés rövid történetét is felvázolta Spielmann, megemlítve azt is, hogy ez egy olyan polgári erény, amelyet a diktatúrák nem különösebben szerettek, a múlt rendszerben egyedül az állami mecenatúra működött, amely elsősorban ideológiai feladatokat látott el.

Madaras Sándor idegsebész arról beszélt, hogy miképpen alakult ki a Barabás István festményeiből álló 14 darabos kollekciója, milyen gyűjtői szerencse segítette a képek megszerzésében, felidézte a festővel kapcsolatos személyes emlékeit is. Az volt az alapötlet – mondta a kiállítás létrejöttéről –, hogy erdélyi festők alkotásait mutassa be, és mivel a terem akkora, hogy éppen 14 kép fér el benne, ezért esett a választása a Barabás István-festményekre. A gyűjtéssel kapcsolatban elmondta, hogy azok darabonként kerültek a tulajdonába, hiszen mindig csak azokat a képeket veszi meg, amelyeket szeret, és amelyeket jónak tart.

A kiállítás az unitárius egyház tanácstermében két hétig látogatható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei