
Fotó: EMNT MS
A magyar történelmi egyházak és a marosvásárhelyi civil szervezetek képviselőinek többsége ellátta kézjegyével a Szövetség Marosvásárhelyért című dokumentumot. Az okirat alapján egyetlen közös, nem pártszínekben induló magyar polgármesterjelölt állítását szorgalmazzák az aláírók Marosvásárhelyen.
2011. június 05., 14:472011. június 05., 14:47
2011. június 05., 16:232011. június 05., 16:23
A magyar történelmi egyházak képviselői, civil szervezetek vezetői találkoztak június 2-án, csütörtökön a Bod Péter Diakóniai Központban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség városi, a Magyar Polgári Párt megyei és városi, valamint a házigazda Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének vezetőivel.
Jakab István EMNT-elnök a megbeszélés elején kezdeményezte, hogy a több mint 50 jelenlévő akár az általa képviselt szervezet nevében, akár magánszemélyként, aláírásával erősítse a kialakulóban lévő együttműködést. A résztvevők egyöntetűen kinyilvánították az iránti elkötelezettségüket és elvárásukat, hogy a 2012-es helyhatósági választásokon egyetlen közös, nem pártszínekben induló polgármesterjelölt mögé sorakozzanak fel a magyar politikai és civil érdekképviseleti szervezetek. Egyöntetű vélemény volt, hogy „a közakarat érvényesüljön a különféle politikai akaratokkal szemben”.
Az RMDSZ képviselői – bár határozottan az együttműködést szorgalmazzák – úgy vélték, egyelőre nem írhatják alá a szándéknyilatkozatot, azonban az egyházak és civil szervezetek képviselőinek többsége ellátta kézjegyével a Szövetség Marosvásárhelyért című dokumentumot.
„Az EMNT – a június 4-i Magyar Összefogás Napja szellemében – sikernek könyveli el, hogy kialakult ez a fajta politikai, egyházi és civil összefogás, és mindent elkövet azért, hogy a kezdeményezés kiteljesedjen, minden marosvásárhelyihez eljusson. Meglátásunk szerint erre azért van szükség, mert csak együtt, közös erővel tudjuk elérni, hogy ne olyan várossá alakuljon otthonunk, amely nem csak kultúránktól, de jövőképünktől is idegen. Éppen ezért várjuk minden olyan egyházi, politikai, civil és szakmai szervezet, valamint magánszemély csatlakozó aláírását, aki segíteni akar az összefogás sikerre vitelében” – áll a szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményben.
Közlekedési baleset történt Nagyernyében vasárnap délelőtt, három autó ütközött össze, egy személyt kórházba kellett szállítani. Vasárnap délben a baleset miatt nehezen haladt a forgalom a térségben.
Közlekedési baleset történt szombat este Szászrégenben az Abafáji út és a Gyümölcsfák utca kereszteződésénél. A balesetben két személygépkocsi ütközött, hat személyt szállítottak kórházba.
Két lakóház is kigyulladt Marosvásárhelyen szombat délután a Louis Pasteur utca és a Nicolae Bălcescu utca sarkánál. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
Közlekedési balesethez riasztották a tűzoltókat szombaton reggel a Dédához tartozó Maroskövesd településre. A balesetben egyetlen személygépkocsi volt érintett, két személyt kórházba is kellett szállítani.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kezdő citeratanfolyamot indított óvodapedagógusoknak és tanítóknak Marosvásárhelyen. A képzés már elkezdődött, de ebben a hónapban még lehet jelentkezni rá.
Több tízezer látogatót várnak a hétvégén a XI. Tökfesztiválra Szovátán. A fürdőváros főutcáját mintegy kétezer, óvodások és iskolások által faragott és díszített disznótök teszi látványossá, míg a szálláshelyek szinte teljesen megteltek.
Órákra felfüggesztik az ivóvízszolgáltatást Marosvásárhelyen és Kelementelkén pénteken – adta hírül az Aquaserv vízszolgáltató.
Istentisztelettel, ünnepléssel és hagyományőrző programokkal várják az érdeklődőket a Marosszentgyörgyi Magyar Közösség Napján. A rendezvényt október 10-én, szombaton szervezik meg tizenegyedik alkalommal.
Halálos vonatbaleset történt csütörtök délelőtt Dédán. Egy személyvonat elütött egy 27 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette.
Szétosztotta az önkormányzat az egyházaknak szánt támogatást Marosvásárhelyen: nyolcmillió lejnyi igény érkezett, de a költségvetésben erre kétmillió lejt különítettek el. A pénzből 31 gyülekezet részesült, főként javításokra és fenntartási költségekre.
szóljon hozzá!