
Fotó: Veres Nándor
Közúti balesethez riasztották a mentőket, valamint a rendőrséget vasárnap délelőtt, miután két jármű ütközött az E578 jelzésű európai út csíkszentdomokosi szakaszán, a település marosfői kijárata közelében. Egy nő életét vesztette, hárman megsérültek.
2020. augusztus 02., 09:392020. augusztus 02., 09:39
2020. augusztus 02., 12:312020. augusztus 02., 12:31
A Hargita megyei tűzoltóság elsődleges tájékoztatása szerint a két autóban – egy Škoda Fabiában és egy Opel Agilában – összesen négyen utaztak, egyik vezető pedig a riasztás szerint beszorult a járművébe, ezért a csíkszeredai hivatásos tűzoltóság egy műszaki mentőt is a helyszínre irányított.
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
A sérültek ellátására és kórházba szállítására a Hargita Megyei Mentőszolgálat három, a tűzoltóság elsősegély-nyújtó egysége pedig egy járművel vonult a balesethez.
Fotó: Veres Nándor
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a tragikus baleset 9 órakor történt: egy 69 éves, Galac megyei autóvezető Gyergyószentmiklós felől Csíkszereda irányába haladva Csíkszentdomokoson áttért a menetirányával ellentétes sávra, frontálisan nekicsapódva egy szemből szabályosan közlekedő, 58 éves Buzău megyei férfi vezette gépkocsinak.
Fotó: Veres Nándor
Az ütközés következtében egy 68 éves Kovászna megyei nő a helyszínen életét vesztette, hárman pedig súlyosan megsérültek. A műszaki mentők segítségével kiszabadított 58 éves férfi lábtörést, a másik, 69 éves férfi mellkasi sérüléseket, míg egy 58 éves Bákó megyei nő hasi sérüléseket szenvedett. A helyszíni elsősegélynyújtást követően a sérülteket ellátásra a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították – számol be Alina Maria Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.