Eredetileg március 23-áig lehetett jelentkezni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgára, azonban nem várt esemény történt a színház háza táján. A bukaresti táblabíróság döntése alapján ugyanis az előző vezérigazgató, Vlad Rădescu kerül ismét a vezérigazgatói székbe, Csapó Györgynek pedig mennie kell – legalábbis ideiglenesen.
2011. március 22., 17:592011. március 22., 17:59
2011. március 22., 18:342011. március 22., 18:34
Csapó György még nem kapott semmiféle hivatalos értesítést
A fővárosi táblabíróság úgy döntött, azonnali hatállyal visszahelyezi vezérigazgatói tisztségébe Vlad Rădescut, akinek még ősszel szüntette meg munkaviszonyát Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter. „Akkor is elmondtam, többek közt Vlad Rădescunak is: nem voltam megelégedve a tevékenységével. A beruházás állapota, a tervek hiánya arról győzött meg, hogy fel kell függesztenünk Vlad Rădescuval való munkaviszonyunkat” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak a művelődésügyi miniszter.
Rădescu azonban pert indított, s meg is nyerte azt. A táblabíróság döntése érvényteleníti azt a miniszteri rendeletet, amelynek alapján Kelemen megszüntette Vlad Rădescu munkaviszonyát és helyére Csapó Györgyöt nevezte ki. Gyakorlatilag visszaállította a fél évvel ezelőtti állapotot. „Nekem nincs más lehetőségem, mint elfogadni ezt a döntést, kénytelen vagyok visszahelyezni Vlad Rădescut a tisztségébe, másként hatalommal való visszaéléssel vádolhatnának. A minisztérium azonban fellebbezni fog, megtámadjuk a táblabíróság ítéletét” – mondta Kelemen Hunor, aki a bíróságon is azzal érvelt, hogy egy ideiglenes vezérigazgató kinevezése addig tart, amíg ki nem írják a versenyvizsgát.
Kelemen nem érti az ítéletet és fellebbezni fog
„Azzal érveltünk, hogy Vlad Rădescu is nyugodtan jelentkezhet a versenyvizsgára, a bíróság azonban úgy tűnik, ezt nem vette figyelembe” – mondta a miniszter.
A versenyvizsga időpontja tehát változni fog, a miniszter azonban nem szeretné húzni az időt, még áprilisban szeretné megszervezni. Csak még azt nem tudja, hogy érdemes-e kiírni addig, amíg a fellebbezés és a per tart. A jogászok véleménye megoszlik, a többség úgy véli igen, mások viszont azt mondják, érdemes megvárni a végső döntést.
Közben az érintetteket még csak nem is értesítették a változásokról. Csapó György kedden még feladatait teljesítette a Nemzeti Színházban. „Nem kaptam semmiféle hivatalos értesítést, a minisztérium titkárnője szólt, hogy ne írjak alá semmilyen okiratot. Ennyi” – fogalmazott Csapó.
Két medvét fogtak be péntekről szombatra virradó éjszaka Marosvásárhelyen, és további beavatkozásokra is készülnek.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
szóljon hozzá!