
Havas út Bögözben. A hóeltakarítás is követhető lesz a kamerákkal. Archív
Fotó: Veres Nándor
Megfigyelő kamerákat helyeztet ki a Hargita megyei önkormányzat a megyei utak mentén. A kezdeményezéssel az a céljuk, hogy a településeken növeljék a közbiztonságot, illetve segítsék az elöljárókat, hatóságokat az olyan problémák megoldásában, mint a falopás vagy egyéb javak eltulajdonítása, a balesetek körülményeinek tisztázása.
2017. augusztus 18., 18:202017. augusztus 18., 18:20
2017. augusztus 18., 18:212017. augusztus 18., 18:21
A megyeit tanácsnál már megrendeltek egy tanulmányt, mely azt hivatott felmérni, hogy pontosan mire van szükség a kamerarendszer-projekthez. Jelenleg a feltérképezés történik, a megyei önkormányzat illetékesei egyeztetnek a polgármesterekkel, hogy hová szeretnének a kamerákat, valamint hogyan képzelik el a rendszer működését. Az eddigi tapasztalat szerint az elöljárók pozitívan állnak az ötlethez. – írják a megyei önkormányzat sajtószolgálatának közleményében.
A kamerarendszer fent említett előnyén kívül hangsúlyozzák még a megyei utak hóeltakarítási és karbantartási munkálatainak követhetőségét – többek között ezt emeli ki Borboly Csaba önkormányzati elnök. Majd télen meglátjuk, hogy ez az intézmény előnyére válik, vagy éppen fordítva.
Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.
Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulás üteme jelentősen gyorsult.
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
szóljon hozzá!