
Furfangos megpróbáltatásokon mérhetik össze teljesítményüket a felcsíki fiatalok idén is. Archív
Fotó: Gecse Noémi
Újra fellobban az olimpiai láng Csíkszenttamás határában, hiszen vasárnap tartják meg a negyedik Falun az olimpia elnevezésű tréfás vetélkedőt.
2018. augusztus 30., 19:542018. augusztus 30., 19:54
2018. augusztus 30., 19:552018. augusztus 30., 19:55
Negyedszerre szervezik meg a hétvégén a Falun az olimpia elnevezésű „igazi falusi roadshowt” Csíkszenttamáson.
A szervező helyi önkormányzat vasárnap déli egy órára vár minden kikapcsolódni, szórakozni vágyót a Szent Anna-feredőhöz, ahol tíz felcsíki csapat – Balánbánya, Csíkszentdomokos, Csíkszenttamás, Csíkkarcfalva, Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Csíkrákos, Madéfalva, Csíkcsicsó és Csíkszentmihály – méretteti meg tudását a nem mindennapi versenyszámokban – ismertette Kedves Róbert.
Csíkszenttamás polgármestere továbbá elmondta, az előző évekhez hasonlóan
Változásra is lehet számítani a rendezvényen, hiszen egyes versenyszámok szabályzatán szigorítottak, némely játékokon változtattak, plusz furfanggal egészítették ki.
Az esemény vasárnap egy órától kezdődik a csapatok fogadásával, fél kettőtől köszöntik a jelenlevőket, két órától pedig elkezdődnek a furfangos versenyszámok:
Délután fél hattól díjazzák majd a legjobban teljesítő csapatokat. Közben lesznek kézműves foglalkozások, lovaglási lehetőség, és tombola, amely által nemcsak élményekkel, hanem értékes nyereményekkel térhetnek haza a jelenlevők – részletezte a községvezető.
Azzal kapcsolatban, hogy miben rejlik az egyre látogatottabb rendezvény népszerűsége, az elöljáró kifejtette: a magyarországi Parasztolimpia alapján székely furfanggal fűszerezve megszervezett esemény egyik legnagyobb vonzereje talán a szórakoztató jellege. Az emberek ugyanis
Emellett az sem elhanyagolható, hogy régi szerszámokkal, munkákkal is megismerkednek ilyenkor a fiatalok, illetve közösségépítő ereje is van a rendezvénynek, hiszen ilyenkor találkoznak, kapcsolatokat építhetnek a felcsíki ifjak.
Bár az elmúlt években látványosan visszahúzódott a víz a szépvízi tározóban, a Csíki-medence ivóvízellátása továbbra sincs veszélyben. Sőt a kapacitása azt is megbírja, hogy a jövőben további alcsíki településeket csatoljanak rá a rendszerre.
Csütörtök délután egy 72 éves férfit megtámadott és megharapott egy medve a Beszterce-Naszód megyei Bükkös (Bichigiu) település külterületén, ahol két héttel ezelőtt egy nőt ölt meg a nagyvad.
Nicușor Dan államelnök csütörtökön megtámadta az alkotmánybíróságon azt a törvényt, amely szerint idén országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ismertette állaspontját a civil szervezetek finanszírozását szigorító törvénytervezetről Nicușor Dan államfő, csütörtökön.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére, köztük a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára is.
Több mint ötezer, az 1989 utáni átmeneti időszakhoz kapcsolódó diplomáciai dosszié titkosításának feloldását hagyta jóvá a román kormány.
A bukaresti ítélőtábla csütörtökön másodszorra is nyolc év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Mario Iorgulescut.
Új reformcsomagot jelentett be Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter csütörtökön, amely megváltoztatja a kórházak finanszírozásának és szervezésének módját.
A Helyi Rendőrség Napját ünnepelték csütörtökön Székelyudvarhelyen, ahol járműfelvonulást is tartottak. Mindeközben Civium Protect-díjjal ismerték el Balázsi Hajnalka helyi rendőr munkáját, segítőkészségét.
Az Európai Bizottság (EB) az ősszel becsült 1,1 százalékról 0,1 százalékra módosította csütörtökön közzétett tavaszi prognózisában a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.
szóljon hozzá!