A járműbejegyzés már gyorsabb, a gyakorlati vizsgára azonban továbbra is sokat kell várni
Fotó: Pinti Attila
Továbbra sem rendeződtek a tanulóvezetők immár három éve fennálló problémái: Hargita megyében az elméleti és a gyakorlati vizsga közötti várakozási idő még mindig eléri a három hónapot, Maros megyében pedig a másfél-két hónapot. A gépjárműbejegyzésre várók azonban kedvezőbb helyzetben vannak, már csak napokat vagy heteket kell várniuk. Eközben az országban forgalomba írt járművek száma már a nyolcmilliót is meghaladta.
2019. június 22., 09:072019. június 22., 09:07
Több éve gondot okoznak a hosszú várólisták a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálatnál. Az elmúlt években főként a gépjárműbejegyzésre várók és a tanulóvezetők mindennapjait nehezítette meg ez a probléma. Előbbiek esetében jelentős változás történt, a sofőrvizsgázók helyzete azonban továbbra is távol áll az elvárttól, és ez Maros megyében sincs másként.
Tény, hogy a gépjárművezetői engedély megszerzésének ügyében is történt előrelépés Hargita megyében, hiszen
ez azonban így is nagyon hosszú időt jelent. A hosszas kiesés miatt a diákok rengeteget felejtenek, arról nem is beszélve, hogy a hatályos előírások szerint 24 alkalommal lenne joguk a gyakorlati vizsgára, de jelenleg mindössze három-négy alkalom fér bele a rendelkezésükre álló egy évbe.
A várakozási idő ráadásul egyelőre nem is fog csökkenni, ugyanis
– tudtuk meg Adrian Pănescutól, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivőjétől. Mint mondta, négy vizsgáztatói engedéllyel rendelkező rendőr dolgozik a közszolgálatnál, ők bonyolítják le a vizsgákat a megye négy helyszínén: Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen. Egyikük ráadásul jelenleg betegszabadságon tartózkodik, így tulajdonképpen három vizsgáztató dolgozik a teljes megyében.
A szombati vizsgáztatást éppen a leterheltség miatt függesztették fel, ehelyett a hétköznapi programot nyújtották ki egy kevéssel. Pănescu azt is elmondta, hogy hosszú távon javulhat a helyzet, hiszen
Egyikük vizsgáztató lesz, de csak egy erre vonatkozó kurzus elvégzése után, leghamarabb az év vége felé. Ha ez megvalósul, és a betegszabadságon lévő kolléga is visszatér, öt vizsgáztató lesz a megyében, ami jelentősen megközelítené a korábbi ideális állapotot (a káosz előtt hat vizsgáztatóval dolgoztak).
Maros megyében sem tehetik le egyik napról a másikra a gyakorlati vizsgát a tanulóvezetők. Az általunk megkérdezett autósiskolák szerint a sikeres elméleti vizsga után legkevesebb másfél-két hónapot kell várniuk a gyakorlati vizsgára a Maros megyei tanulóvezetőknek is. A nyári, szabadságolásokkal tűzdelt időszakra való tekintettel pedig
A közszolgálatok egyéb szolgáltatásai esetében azonban jelentősen rövidebbek a várólisták. Hargita megyében a korábbi több hónap helyett
Akiknek nem sikerül az elméleti vizsgájuk, 10 munkanapot kell várjanak az újabb időpontra, a jogosítványcsere pedig 20 munkanapba telik. Igaz, aki későn veszi észre, hogy hamarosan lejár a dokumentum érvényessége, korábban is felkeresheti a közszolgálatot, ahol a program végén soron kívül fogadni tudják.
Mindkét esetben előjegyzés nélkül is fel lehet keresni a közszolgálatot, de kérdéses, hogy sikerül-e sorra kerülni.
Adrian Pănescu érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a járművekkel kapcsolatos ügyintézés nem az autók számának csökkenésével, hanem az online időpont-foglalási rendszer bevezetésével magyarázható. Hozzátette, igaz, hogy
Továbbra is magas az autóvásárlási kedv. A bejegyzett járművek zöme több mint tízéves
Fotó: Gábos Albin
Ezt bizonyítja az autópark frissített adatait tartalmazó jelentés is, amelyet minden év első félévében hoz nyilvánosságra a gépkocsik beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős igazgatóság (DRPCIV). A legújabb kiadás szerint
Utóbbiak közül 3 534 103 benzines, 2 890 563 pedig dízel. Az autópark öregedése is folytatódott, hiszen a beíratott közel hat és fél millió személyautó közül mindössze 434 161 volt négyévesnél „fiatalabb”. Emellett 511 516 öt és nyolc év közötti, 1 225 756 kilenc és tizenkét év közötti,
Az országos összesítés szerint a legkedveltebb autómárka továbbra is a Dacia, ebből 1 320 249-et írattak forgalomba, majd a Volkswagen (1 102 903), az Opel (719 820) és a Ford (488 306) következik a népszerűségi listán. A DRPCIV az autóparkra vonatkozó adatokat megyékre lebontva is közli, így azt is megnéztük, hogyan alakultak a statisztikák Székelyföldön.
Az átlagéletkor tekintetén Hargita megye sem teljesít jobban az országos átlagnál: a forgalomba írt autók közül mindössze 2776 volt négyéves vagy ennél újabb, 5350 öt és nyolc év közötti, 14 171 kilenc és tizenkét év közötti, 71 993 viszont 12 évesnél régebbi gyártású.
Hargita megyében a Volkswagen a legnépszerűbb márka, ebből 17 949-et jegyeztek be, ezt követi az Opel (17 907), a Dacia (14 363) és a Škoda (6178).
Kovászna megyében 2018 végén a bejegyzett 88 158 járműből 62 537 volt személyautó, utóbbiak közül 36 391 benzines és 26 ezer dízel. A legtöbb, 47 414 itt is 12 évnél régebbi, továbbá 9669 9–12 éves, 3551 5–8 éves és mindössze 1903 négyévesnél „fiatalabb”. A népszerűségi listát Kovászna megyében is a Volkswagen vezeti 12 477 bejegyzett járművel, majd az Opel (10 499), a Dacia (10 402) és a Ford (4877) következik.
Érdekesség, hogy Maros megyében az előbbiekkel ellentétben több a dízelautó, mint a benzines: a megyében 2018 végén a beíratott 211 299 járműből 165 506 volt személygépkocsi, ezek közül pedig 81 413 volt benzines és 83 661 dízelüzemű. Az életkor szempontjából azonban már itt sem más a helyzet: 0–4 évesből csak 5381-et, 5–8 évesből 10 305-öt, 9–12 évesből 25 371-et, 12 évesnél régebbi gyártásúból pedig 124 449-et jegyeztek be. Maros megyében is a Volkswagen volt a legkedveltebb (42 296), ezt követte a Dacia (22 525), az Opel (19 743) és a Ford (13 193).
Nem kell aggódni, itt vannak, csak épp a streamingplatformok inkább az új produkcióikat ajánlják. De mi van akkor, ha egy régi, kedvenc sorozatunkat néznénk újra Netflixen? Akkor bizony sokszor csalódás érhet.
Felszállt szombaton 18 óra 5 perckor a fetești-i támaszpontról a román légierő két F-16-os vadászgépe megfigyelni Románia légterét, miután Oroszország drónokkal támadta Ukrajna dunai kikötőit – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
Daniel David oktatási miniszter szombaton kijelentette, hogy lemond, ha a parlament elfogadja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványát.
A kormány sajtóirodája szombaton pontosította, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött.
Gyarmathy Éva pszichológus harminc éve foglalkozik az idegrendszeri fejlődéssel, többek között a többszörösen kivételes tehetségekkel, valamint tanulási, figyelem-, hiperaktivitás- és autizmus spektrumzavarokkal. Vele beszélgettünk Sepsiszentgyörgyön.
Románia a háború kezdetétől 23 katonai segélycsomagot küldött Ukrajnának, amelyekről a szomszédos országgal közösen döntöttek, az ukrán szükségletek és a román hadsereg készleteinek függvényében – közölte szombaton a védelmi miniszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetésével, ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció – közölte szombaton a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu.
Rekordszámú pályázó adta be jelentkezését a Határtalanul program idei kiadására, amely révén magyarországi diákok utazhatnak a külhoni magyarlakta területekre – jelentette be Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
A Moody's Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és megőrizte a hozzá rendelt negatív kilátást is.
szóljon hozzá!