Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Országos jellegű kampány indult a rászoruló idősek számára fenntartott otthonokban, szociális létesítményekben lakók életkörülményeinek hatósági ellenőrzésére. Az illetékesen Kovászna megyében sem tétlenkednek.
2023. július 11., 13:582023. július 11., 13:58
Háromszéken két állami és három magán idősotthon működik, ezeken kívül van még tizenegy olyan szociális intézmény, ahol testi vagy szellemi fogyatékos felnőtteket és kiskorúakat gondoznak. A július 10–14. időszakban mind a tizenhat létesítményt meglátogatják az illetékes hatóságok ellenőrző csoportjai.
Ráduly István, Kovászna megye prefektusa elmondta,
így reményei szerint az e heti vizsgálódások nem okoznak kellemetlen meglepetéseket. A prefektus személyesen is járt az egyik sepsiszentgyörgyi öregotthonban, ahol mindent rendben talált, az ott lakók megelégedéssel beszéltek az életkörülményeikről, az irántuk való gondoskodásról.
Az ötnapos ellenőrzés vegyes csoportjaiban több állami szerv területi hivatalainak (rendőrség, katasztrófavédelem, közegészségügy, szociális védelmi igazgatóság, munkaügyi felügyelőség, élelmiszer-biztonsági igazgatóság stb.) képviselői kaptak helyet.
A fogyasztóvédelmi felügyelők ezen a héten 800 ezer lejre róttak ki bírságokat a tengerparton és elrendelték 29 vállalkozás tevékenységének leállítását az ellenőrzések alatt tapasztalt hiányosságok orvoslásáig.
A kudzsiri fegyvergyár péntek éjjel leégett csarnokában körülbelül 400 ezer darab, ötmillió euró értékű, 14/5-ös kaliberű töltényt tároltak szállításra készen, az üzem képviselői szerint lehet, hogy a teljes mennyiség kárba veszett.
Az egészségügyi minisztérium péntek este közölte, hogy a bukaresti Floresca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő kórházi osztályán végzett átfogó ellenőrzések során számos hiányosságot találtak.
A Richter-skála szerint 3,7-es erősségű földrengés történt szombaton délelőtt 11 óra 42 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Robbanásokkal követett tűz ütött ki szombatra virradóan éjjel egy óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban. A tüzet robotok segítségével lokalizálták és oltották el.
Két román állampolgárt – egy nyolcéves gyermeket és az édesanyját – hozták haza Bukarestbe helikopterrel, miután közlekedési balesetet szenvedtek Bulgáriában.
Ilie Bolojan miniszterelnök kormányfőtitkár-helyettesnek nevezte ki az RMDSZ-es Faragó Pétert. Ötvös Koppány Bulcsút, a Maros Megyei Múzeum igazgatóját művelődésügyi államtitkárnak nevezték ki.
A nyergestetői csata 176. évfordulóján is megemlékeztek a hősökről a szabadságharc utolsó székelyföldi ütközetének helyszínén. A megemlékezésen Tuzson Bence, Magyarország igazságügyi minisztere is jelen volt.
Ne válassz a jazz és a blues között – hallgasd mindkettőt! Akár ezzel a jelmondattal is beharangozhatnánk az augusztus 2-án este a kézdivásárhelyi Jazz Bisztróban esedékes koncertet.
A Salvamont egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU) szorosan együttműködik minden hegyi mentési akcióban, de a finanszírozása jelenleg nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik.
szóljon hozzá!