Víz öntötte el Nagyborosnyót mintegy hetven hektáron az elmúlt napok esőzéseinek következtében – tájékoztatott a Kovászna megyei prefektúra. A településen továbbá az is gondot okoz, hogy a víz összegyűjtötte a szemetet az árterületen, és levitte a völgybe.
2012. április 19., 10:442012. április 19., 10:44
2012. április 19., 11:392012. április 19., 11:39
A Kovászna megyei prefektúra tájékoztatása szerint az utóbbi napok esőzéseinek következtében 70 hektárnyi terület került víz alá Nagyborosnyón. Lőrincz Kálmán polgármester szerint súlyosbítja a helyzetet, hogy az víz lehordta a völgybe Nagypatak felől az összes szemetet és hulladékot, amit az árterületen talált.
György Ervin, Kovászna megye kormánybiztosa felvette a kapcsolatot Kovács Ödönnel, a Kovászna Megyei Vízügyi Hivatal igazgatójával, aki azt mondta: az ár visszahúzódása után kitakarítják a medret. A prefektus arra kéri a lakosságot, hogy ne ürítsék a szemetet és a hulladékot a patakok medrébe, nemcsak azért, mert ezt szigorúan tiltja a törvény, hanem elsősorban saját életterük, illetve tágabb értelemben természetes környezetük tisztán tartása érdekében.
Háromszéken az elmúlt 24 órában kiterjedt területeken hullt csapadék, zápor, a magas hegyvidéken havaseső. Kovászna megye legmagasabb pontján, Lakócán 17 centiméter a hóréteg vastagsága. Sepsiszentgyörgyön a lehullott csapadék mennyisége meghaladta a 15 liter/négyzetmétert. A nagyszebeni Regionális Meteorológiai Központ előrejelzése szerint a hétvégén hasonló idő lesz. A hőmérsékleti értékek megfelelnek majd az ilyenkor szokásosnak, az égbolt gyakran felhős lesz. Kiterjedt területeken eső, záporeső lesz, a lehulló csapadék helyenként meghaladhatja a 10 litert négyzetméterenként. A szél gyenge marad, bár időszakosan, helyenként megerősödhet.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!