Véletlenül tudta meg, hogy államelnöki kitüntetést kapott

Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrászművész három évvel később, véletlenül tudta meg, hogy kitüntette a román államelnöki hivatal.

Bíró Blanka

2012. szeptember 25., 17:002012. szeptember 25., 17:00

2012. szeptember 26., 09:252012. szeptember 26., 09:25

A művész lapunknak elmondta, hogy idén tavasszal a Székelyföldi Grafikai Biennále alkalmából Kelemen Hunor akkor művelődési miniszter említette meg, hogy előterjeszti államelnöki kitüntetésre. A kormányváltás után Kovács Géza az államelnöki hivatalban érdeklődött, hogy mi lett az előterjesztés sorsa, ám ott azt a választ kapta, hogy a kitüntetést már három évvel ezelőtt, vagyis 2009-ben megkapta.

„Engem akkor, vagyis három évvel ezelőtt nem értesített senki. Azt hittem, nem is rólam van szó, de az államelnöki hivatalban utánanéztek, és az 1335-ös elnöki rendeletben az szerepel, hogy Kovács Géza szobrásznak ítélték a román kulturális érdemrend lovagi fokozatát. A rendelet megjelent a Hivatalos Közlönyben is, de én nem tudtam róla, hogy kitüntettek” – mondta a művész, mutatva a 2009. szeptember 21-én megjelent közlönyt, amelyben szerepel, hogy képzőművészeti tevékenységéért kitüntették. A beteg szobrász nyomozni kezdett, és kiderítette, hogy három évvel ezelőtt a kitüntetését az államelnöki hivataltól átküldték a művelődési minisztériumba, ahol átvette egy ma is ott dolgozó hivatalnok, aki az átvételi elismervényt aláírta, majd az érdemrendet és a dokumentumot elsüllyesztette egy fiók mélyére. Amikor a szobrász számon kérte a mulasztást, megígérte, hogy három év után postázza a kitüntetést.

Kovács Géza elmondta, már hetek óta tart a huzavona, a kitüntetés még mindig nem érkezett meg, betegsége miatt nem tud személyesen utánajárni, és a hivatalos elismerés öröm helyett bosszúságot okozott.

Kovács Géza szobrászművész 1958-ban született Marosvásárhelyen, első önálló kiállítása 1988-ban nyílt meg Sepsiszentgyörgyön, tavaly ugyancsak a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban volt a 107. önálló bemutatkozása. Több tucat hazai és külföldi képzőművészeti díj birtokosa, a művészettörténészek a talált fémtárgyakból egybehegesztett installációk erdélyi alkotójának nevezik, ám a kisplasztikák mellett több monumentális köztéri szobrot is készített.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei