
Ebben az évben is folytatja az üzleti kávéház megrendezését a Junior Business Club (JBC), melynek célja a gazdasági élet megismertetése a fiatalokkal.
2014. január 13., 10:182014. január 13., 10:18
A Business Café nevet viselő rendezvény tavaly tavasszal indult, a fiatal üzleti szakemberek pedig hónapról hónapra különböző területekről hívtak meg képviselőket, akik laza, kötetlen beszélgetés mellett ismertették a gazdasági élet titkait a fiatal résztvevőkkel. A szervező csapat elmondása szerint, a tevékenység neve két fő irányvonalat tükröz: a kávé a közösségi létre, a jó hangulatra és a társaságra utal, míg a business szó azt emeli ki, hogy a rendszeresen megszervezett program alatt a fő téma a gazdasági élet és annak különböző alkotó elemei.
A rendezvénysorozat fő célja, hogy a résztvevők kötetlenül vitassanak meg különböző aktuális gazdasági témákat, együtt elemezzék ki annak részleteit, mindezt egy felszabadult, nyitott légkörben – magyarázta Karácsony Zsolt, a JBC elnöke. Az esemény minden alkalommal három részből áll, így nem előadás hangulata, hanem kötetlen formája van a beszélgetésnek. Az aktuális gazdasági témák megvitatását követően cash-flowra, azaz pénzügyi intelligaeciát fejlesztő társasági játékra kerül sor, majd közösen értékelik ki a napot, kötetlen beszélgetés keretében.
A tervek szerint idén a Junior Business Club új arculattal és új helyszínekkel bővíti az eseményt, valamint a helyszín is megváltozik. Az eddigi irodahelyiség helyett a kezdeményezés körbejárja a jobbnál jobb kávézókat a városban, a cél pedig a gazdaság iránt érdeklődők közösségének bővítése – tette hozzá Karácsony Zsolt.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!