
Hagyományőrző rendezvényt szervez hétvégén az Orbaiszékért Egyesület a háromszéki Székelytamásfalván.
2014. február 19., 11:212014. február 19., 11:21
A hagyományápoló rendezvénynek a Thúry-kúria ad otthont, a cél pedig az, hogy felelevenítsék Csaba királyfinak, a székelyek legendás vezérének emlékét. A Csaba Napokon kézműves vásárral és más kísérő rendezvényekkel várják az érdeklődőket. A program a kúria udvarán pénteken, február 21-én este kezdődik tűzgyújtással és jurtaállítással. Szombaton délelőtt az épületben gyerekfoglalkozásokat és filmvetítést tartanak, de kézműves vásár és mesemondás is lesz.
Szabó Tünde, az egyesület elnöke elmondta, a vásárra helyi termelők jelentkezhetnek, termékeiket nemcsak megvásárolni, de kóstolni is lehet majd. A jelentkezés egész héten tart, pénteken összesítik majd az árusok számát. A szombat délutánt a lovas rendezvényeknek szentelik, lesz lovasíjász és baranta bemutató, lovassági ügyességi versenyek, íjászkodás, lovaglás, szekerezés, valamint korabeli fegyverbemutató is. Este a székelyek történelméből írt könyveket mutatják be, emellett levetítik a Honfoglalás című filmet is. A rendezvényt hagyományos székely ételekből készült Csaba-lakoma és kosaras bál zárja. A kézműves vásárra és a lovassági ügyességi versenyre február 20-ig lehet benevezni a 0267-341433-as telefonszámon.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
szóljon hozzá!