Neonatológia ügyeletvonalat hozott létre a sepsiszentgyörgyi kórház, amely egyedülálló a megyében. Az új osztály fő profilja a csecsemőellátás.
2014. február 21., 11:172014. február 21., 11:17
Már tavalytól beindult a neonatológia ügyeletvonal, amely egyedülálló Kovászna megyében, és a születések utáni ellátást segíti elő – tájékoztatott András Nagy Róbert igazgató. Ezt a feladatot eddig a gyerekorvosok látták el, de neonatológus szakorvossal bővült a kórház személyzete, így a kissúlyú, koraszülött és beteg újszülötteket is el tudják látni, de az egészséges csecsemőket is megnézi a szakorvos. A neonatológia osztályon szülőszoba és műtő, nagy kórtermek fürdővel ellátva, valamint baba-mama szoba is található. Ezekben a szobákban az édesanya folyamatosan ott lehet az újszülött gyerekével, a koraszülöttek esetében pedig folyamatos az orvosi ellenőrzés.
A tavalyi évben 1045 gyerek született a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi kórházban, és 87 gyerekanya adott életet gyermekének. Idén eddig hat kiskorú hozta világra gyermekét a kórházban, országos szinten pedig évente 8500 kiskorú szül – mondta az igazgató. A kórházigazgató statisztikai adatokat is közölt, melyekből kiderül, hogy európai szinten egy százalék körül van a születések között a kiskorú szülések száma. Svédországban például ezer születésől hét gyereket szül gyerekanya, Franciaországban ez a szám kilenc, míg Németországban tizenegy.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
szóljon hozzá!