Az elmúlt évekkel ellentétben idén nem kell a guberáló romákkal versenyezniük a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat alkalmazottainak a kidobott karácsonyfákért.
2014. január 10., 13:312014. január 10., 13:31
2014. január 10., 13:442014. január 10., 13:44
A korábbi években a Tega Rt. alkalmazottai a guberáló romákkal versenyeztek, hogy ki gyűjti össze hamarabb a kidobott karácsonyfákat, mert annak ellenére, hogy alacsony a fűtőértéke, a kukázók hazavitték és ezzel melegítettek a lakásaikban. Tóth Birtan Csaba igazgató szerint ebben az évben nem szembesültek ezzel a jelenséggel, amit a kedvezőbb, melegebb időjárással magyaráz. Idén télen nem volt nagy hideg, s valószínű a romák nagy része azért nem tartott igényt a karácsonyfákra.
A Tega Rt.alkalmazottai folyamatosan gyűjtik a kidobott száraz fenyőfákat, az öt éve vásárolt géppel felaprítják és ezzel fűtik az Energia utcai telephelyen lévő irodákat. Az igazgató arra kéri a lakosságot, hogy az elszáradt karácsonyfákat ne gyömöszöljék bele a háztartási szemét számára kihelyezett tárolókba, hanem tegyék a kuka mellé, ügyelve arra, hogy ne akadályozzák a gyalogos vagy autós forgalmat. A vállalat évente átlagosan 120-150 köbméter szemétre kidobott fenyőfát gyűjt be.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!