
Fotó: Gy. Turoczki Emese
Divatos ifjúsági könyvek vezetik a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár 2013-as toplistáját. Míg a magyar tiniknél Leiner Laura kötetei, a Szent Johanna gimi regénysorozat van a könyvtár tavalyi népszerűségi lajstromának élén, a román anyanyelvű tinik Jeff Kinneyt kölcsönöznek előszeretettel. Ez egyébként magyarul is népszerű, Egy ropi naplója – képSregény címen fut. Harmadik a toplistán az ugyancsak ifjúsági regény, magyar és román nyelven egyaránt kölcsönözhető, több részes, Lisa Jane Smith által írt Vámpírnaplók.
2014. január 10., 09:452014. január 10., 09:45
Elsősorban gyermekes szülők kölcsönöznek DVD-ket, CD-ket, talán ennek is köszönhető, hogy az ötvenes toplista első negyedében szerepel a Csodabogarak című rajzfilm, amelyet az év folyamán közel százszor kértek ki. A felnőttek a világszerte nagy sikerű Millennium trilógiát kölcsönözték ki a leginkább a tavaly, Stieg Larsson a rendkívül népszerű svéd krimi írók egyike. A skandináv szerzők – köztük például Jo Nesbo – is gyakran szerepelnek a kölcsönzési listákon – mondta el érdeklődésünkre Hollanda Andrea könyvtáros, az Olvasószolgálat vezetője. Két női szerző, a német Kerstin Gier bestseller-szerző Időtlen szerelem című könyvével, és Fábián Janka, a magyar romantikus regényirodalom hagyományait idéző fiatal írónő Az angyalos házzal került a második, illetve a harmadik helyre a felnőttek kedvenc olvasmányainak tavalyi toplistáján.
„Ha korosztályra bontjuk, akkor látszik, hogy idősebb férfiolvasóink a történelmi tárgyú könyveket, a krimiket és az útleírásokat olvassák szívesen, a hölgyek a romantikus regényeket és a klasszikus irodalmi műveket, de sokan térnek be hozzánk lakberendezési, életvezetési, pszichológiai, egészségügyi könyvekért is. A könyvtárba járó húszas, harmincas generáció naprakész, a kortárs irodalmat keresi, az is látható, hogy városba érkező szerzők írásai iránt mindig megnő a kereslet, ezért fontosak az irodalmi rendezvények. Tavaly Sepsiszentgyörgyön olyan jelentős szerzőkkel találkozhattunk, mint például Esterházy Péter, Barnás Ferenc, Háy János, Kemény István, Vörös István, Lackfi János, Karafiáth Orsolya, Garaczi László, Spiró György és a sor még folytatható lenne. Természetesen a magyarországi sikerkönyveket is keresik, Nyáry Krisztián, Böjte Csaba atya, Csernus Imre, Bagdy Emőke, Vekerdy Tamás könyvei népszerűek” – sorolta a Székelyhon.ro-nak Hollanda Andrea.
Az olvasóteremben a napilapokat, magazinokat, szakmai folyóiratokat olvassák a leginkább, de a Hivatalos Közlönyt is több százszor kérték az év folyamán. Az olvasóteremben egyébként közel nyolcvan magyar és román nyelvű újságot, folyóiratot, szaklapot lehet fellapozni. Hölgyolvasóknak szól a Nők Lapja, Praktika, Burda vagy a Természetgyógyász, férfiaknak az Autómotor, Élet és Tudomány, továbbá az ismertebb közéleti hetilapok, de a National Geographic, a Filmvilág, vagy a műépítészek román és angol nyelvű szaklapja, a Zeppelin is. Gyereklapok, a Cimborák, Szivárvány és a Napsugár is olvasható, a tiniket pedig a Bravo szokta bevonzani.
A Bod Péter Megyei Könyvtár állománya évente több mint 5500 könyvvel, folyóirattal, CD-vel, DVD-vel bővül vásárlás vagy adományozás révén. „Igyekszünk megvásárolni, amit az olvasók keresnek, egyébként javasolni is lehet, hogy mit vegyen meg az intézmény. Szívesen fogadjuk a könyvadományokat, különösen a Romániában kiadott magyar nyelvű köteteket, ha valaki megválna ilyen jellegű kötetektől, bármikor behozhatja az olvasóterembe vagy a kölcsönző részleghez” – hívta fel a figyelmet az Olvasószolgálat vezetője.
A könyvtár nyilvántartásában 7800 beiratkozott olvasó van, ennek több mint háromnegyede aktív könyvtárba járó. Legaktívabb olvasók a gyerekek és a diákok, ez látszik is az ötvenes toplistából, hiszen az újságok mellett mindössze három felnőtt regényt, néhány kötelező házi olvasmányt leszámítva, főleg gyerek- és ifjúsági könyvek szerepelnek. A középgeneráció inkább gyerekei révén jár a könyvtárba, ebben sokat segített a Könyvkelengye program, amelyben 2010 óta minden megszülető sepsiszentgyörgyi gyerek könyvtári belépőt és könyvcsomagot kap. Sokakat vonzanak az irodalmi, zenei rendezvények, évente legalább ötven eseményt szerveznek amelyek a könyvtárat hozzák közelebb a városlakókhoz. De az intézmény is úgymond az olvasó után nyúl rendszeres mozgókönyvtári szolgáltatása révén, amely során óvodákba és iskolákba visznek olvasnivalót a könyvtárosok, és mozgásukban korlátozott és idős személyek esetében házhoz mennek.
A gyermekrészlegen működő Varázskuckó a legkisebbekkel barátkoztatja meg a könyvekkel. „Azt is el kell mondanom, hogy legnépszerűbb szolgáltatásunk az ingyenes számítógép és internethasználat, tizenegy gépünk van erre a célra. Ezzel egy időben egyre többen keresik a CD-ket és DVD-ket, művészfilmektől, koncertektől, dokumentumfilmektől rajzfilmekig széles a kínálatunk” – tudtuk meg Hollanda Andreától.
A könyvtár katalógusa internetes felületen is kereshető, sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, a honlapon az intézmény rendezvényeiről is lehet tájékozódni. Ugyanitt a hét könyvét is ajánlanak, ezen a héten éppen az egyik legnépszerűbb mai orosz író, Jurij Poljakov családregénybe oltott szatirikus társadalomrajza, a Szökni szeretnék című regényét ajánlják a Bod Péter Megyei Könyvtár munkatársai.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!