
Évek óta csökken a munkát találó, nyilvántartott állástalanok száma. Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Bizonyos kategóriákba tartozó személyek alkalmazása után a vállalkozó szubvencióban részesülhet. Most pedig, mondhatni kivételesen, pénze is van erre a célra a munkaerő-elhelyező ügynökségnek.
2026. szeptember 01., 08:002026. szeptember 01., 08:00
Téglás Ferenc, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség megbízott igazgatója elmondta, 2023-ban nem volt pénz ezekre a támogatásokra, a következő évben került költségvetési forrás, tavaly viszont ismét nem számíthattak a vállalkozók a jogos juttatásra.
Így a tavaly szeptemberi kérvények elbírálása történhet meg a napokban.
Mint az igazgatótól megtudtuk, eddig a friss végzősök, a 30 év alatti, NEET-kategóriába (nem dolgozó és nem tanuló fiatalok) tartozók, a 45 év felettiek és az öt évvel a nyugdíjkorhatár előtt lévők alkalmazásáért járt a támogatás – 2250 lej, egyéves időtartamra –, de ez év márciusától szigorítottak, már csak az 50 felettiek és a két évvel a nyugdíjkorhatár előtt lévők alkalmazásáért fizet az állam.
Jár viszont a szubvenció a három vagy több gyermekes anyák, az embercsempészek áldozatai és a volt elítéltek után is. Ebben az évben eddig 160 ember után kérték a bértámogatást, legtöbbet a NEET-kategóriába esők alkalmazásáért, aztán az 50 év fölöttiek és a friss végzősök következnek.
Az alkalmazókon kívül a munkavállalók bizonyos kategóriái is részesülnek különféle pótlékokban. Többek között a friss végzősöknek is jár egyfajta pótlék, ha a tanulmányaik befejezése utáni 60 napban regisztrálnak az ügynökségnél. Az 1980 lej támogatást két részletben kaphatják meg: az összeg egyik felét munkába álláskor, másik felét a munkaviszony tizenkettedik hónapjában.
A munkanélküli segélyben nem részesülő, de nyilvántartott állásnélküliek ugyanígy egyszeri támogatásként 1000 lejt, ún. „aktiválási pótlékot” kaphatnak, ha minimum három hónapot dolgoznak egy munkahelyen.
Annak, aki lakhelyétől 50 kilométernél távolabb vállal munkát és oda is költözik, a lakhatási költség 75 százalékát 36 hónapig fizeti az ügynökség (maximum 900 lejt havonta).
Külföldről a legkevesebb 36 hónap után hazatelepedőknek is jár a letelepedési pótlék, ha úgy hagyják el az országot, hogy munkakeresőként regisztrálnak Romániában. Ebben az esetben a elbocsátó ország (Dánia, Németország, Spanyolország) még három hónapig fizet 1200–1500 euró közötti segélyt, ha az illető bizonyítja, hogy itthon munkát keresett, de itthon is jár 1000 lej havi munkanélküli segély.
Ám mint a napokban az érdeklődőkkel megtartott találkozók után nyilvánvaló lett, a román állam által kínált pótléknak – 12 500 lej, ha az illető egyedül tér haza, 15 500 lej, ha családdal – nincs vonzereje a hazatelepedők számára, mivel igen korlátozó feltétellel folyósítják (hátrányos helyzetű övezetben kell letelepedni).
Ezt a kitételt a 2016-ban megjelent országos mobilitási tervben rögzítették, és egyáltalán
Akik mégis hazatérnek – egyedülálló szülők, kettészakadt családok tagjai –, azok inkább lemondanak a támogatásról, de általában az a valós helyzet, hogy ahogy nő a kint töltött idő, egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy valaki visszatérjen. Ezek derültek ki azon a három találkozón, amelyekre a múlt héten Bodzafordulón, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön került sor az érdeklődőkkel, összesen tizenöt emberrel.
Július végén 5176 állástalan szerepelt a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél, ami megyeszinten 6,62 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Csak júliusban 708-an regisztráltak. Szinte ugyanennyien részesülnek segélyben. A nemi megoszlás fele-fele arányú.
A kézdivásárhelyi Secuiana nadrággyár nemrég bejelentette, hogy a következő időszakban közel száz dolgozót fog elbocsátani (miután tavaly októberben már közel ennyit elküldött). Ehhez hozzájárult, hogy
– közölte Téglás Ferenc.
Általában tizenhárom százalék körül mozog a fizetett munkanélküliek száma, akik a munkarégiségtől függően kaphatnak ezer lejt alulról vagy felülről közelítő összeget. A többiek a szociális segélyben részesülők. Őket a tanfelügyelőség által működtetett második esély program felé irányítják, vagy alapvető készségeket (szövegértelmezés, számolás) oktató tanfolyamot szerveznek nekik. Mivel ez most saját költségvetésből történik, egyéb támogatás nem jár hozzá, mint ami az uniós pályázatok esetében történt – tájékoztatott Téglás Ferenc.
A közelmúltban Árapatakon mintegy ötven ember vett részt az egy hónapos tanfolyamon, de már jelezték az igényt hasonlóra Bölönből, Nagyborosnyóról is. Ezek mellett épület- és idősgondozó tanfolyamok is vannak Sepsiszentgyörgyön.
Mint megtudtuk, a világjárvány óta észrevehető tendencia, hogy egyre kevesebb nyilvántartott személynek sikerül munkába állni. 2021-ben még 3000 fölött volt a számuk, 2023-tól 2000 alá esett, idén még csak 760-an álltak munkába a munkanélküliekből.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Megugrott a vadkárok száma Kovászna megyében: az év első kilenc hónapjában annyi kárjelentést regisztráltak a mezőgazdasági igazgatóságnál, mint tavaly egész évben. A legtöbb jegyzőkönyv a medvékhez köthető.
Sepsiszentgyörgyön pár napon belül igényelni lehet a fűtéstámogatást a 2026–2027-es téli időszakra. Az iratcsomókat a Szociális Támogatási Igazgatóság székhelyén lehet leadni.
Ötödik alkalommal szervezik meg a Kaptár dokumentumfilm-szemlét, amely idén is a dokumentumfilm-alkotók és a közönség találkozását segíti, miközben azon székelyföldi településekre is eljuttatja a filmeket, ahol ritkábban van mozis vetítés.
Bán Mór íróval, a népszerű Hunyadi-regénysorozat szerzőjével találkozhat a közönség október 15-én, csütörtökön Sepsiszentgyörgyön, a Székelyföld Napok keretében.
Pénteken, október 16-án rendezik meg a III. Sepsi Inst. Run közösségi futóeseményt Sepsiszentgyörgy központjában, ezért 17.25 és 19 óra között több utcában ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani.
Szolgálaton kívüli, Kovászna megyei tűzoltók siettek egy balesetet szenvedett nő segítségére Brassó megyében. A sérült eszméletlenül feküdt az összeroncsolódott autóban, amikor a munkába tartó tűzoltók rátaláltak.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata folytatja a városi kerékpáros infrastruktúra bővítését, korszerűsítését. A megvalósításhoz azonban a város lakosságának egy része kritikusan viszonyul, és az indulatok nem akarnak csillapodni.
Közösségi felolvasással és dokumentumfilm-vetítéssel idézik fel Nádas Péter életművét október 14-én, szerdán Sepsiszentgyörgyön. Az emlékestnek a Művész Mozi ad otthont, a részvételhez felolvasóként is lehet csatlakozni.
Jelentős összegű kárt okoztak egy Kovászna megyei szálláshelynek egy feltételezett csalás során, a rendőrségnek kellett visszaszereznie a pénzt. Az ügyben egy Brassó megyei nőt gyanúsítanak csalással.
szóljon hozzá!