
Évszaktól függetlenül az egész év folyamán foglalkoztattak idénymunkásokat a Kovászna megyei cégek. A mezőgazdaságban a betakarítások idején jelentősen megugrik a számuk.
2014. január 14., 16:372014. január 14., 16:37
Bár hatályba lépett a napszámostörvény módosítása, amely magánszemélyeknek is engedélyezi napszámos alkalmazását, egyelőre nem nagy az érdeklődés a lehetőség iránt.
2013-ban 189 napszámosregisztert igényelt a Kovászna Megyei Munkafelügyelőségtől az idénymunkásokat foglalkoztató 127 cég. Az elmúlt egy év alatt mintegy 90 ezer munkanapot dolgozott le 6014 személy – számolt be Ördög Lajos. A főfelügyelő szerint az új törvény – melynek még nem jelent meg a módszertana, de már alkalmazzák – egyrészt leszűkítette azokat a szakterületeket, amelyeken alkalmi munkásokat lehet alkalmazni, másrészt kitágította az alkalmazók körét, hiszen most már fizikai személyek is alkalmazhatnak napszámosokat. Mivel a törvény a mezőgazdasági munkálatok lezárása után lépett érvénybe, Kovászna megyében még nem nagy az érdeklődés a magánszemélyek részéről.
Az idénymunkásokat főként a mezőgazdaságban, az erdőgazdálkodásban és árumozgatásra alkalmazták, azonban tavaly jelentős óraszámot, több mint 14 ezer órát dolgoztak le napszámosok a szórakoztatóipar területén is. Ebben az esetben – a rendezvényeken dolgozó személyek mellett – a szórólapokat osztogatókat is ebbe a kategóriába sorolták.
A mezőgazdaságban az idénymunkások összesen 13 567 órát dolgoztak, míg a vadászat-halászat ágazatban 980 munkanapot. „A napszámosokat a nap végén kell kifizetni és nem dolgozhatnak többet napi 12 óránál, de kevesebbet sem, mint 8 óra. Az idénymunkás órabére 2 és 10 lej között változik” – tájékoztatott Ördög Lajos főfelügyelő.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!