
Kérdéses, hogy megrendezik-e idén az 1848-49-es emlékfutást, mivel a Országos Útügyi Hatóság pénzt kér a rendezvény engedélyezéséért. Csutak Tamás főszervező a Kovászna megyei kormányhivatalhoz fordult az ügyben.
2014. február 18., 11:172014. február 18., 11:17
Több mint egy évtizede szervezik meg március 15-én az 1848-49-es emlékfutást a Gáll Lajos Futókör tagjai. A váltófutás idén Berecktől Kököisg tartana, majd a résztvevők estére érkeznének Sepsiszentgyörgyre. Csutak Tamás főszervező portálunknak elmondta, az elmúlt tizenkét évben soha nem fordult elő engedélyeztetési probléma, most azonban az útügy közel 3000 eurót kér. A főszervező szerint a hatóság olyan kormányrendeletre hivatkozik, amely tavaly jelent meg a Hivatalos Közlönyben, és amely kimondja, hogy az úttest elfoglalása miatt a kulturális, művészi és sportrendezvények szervezőinek kilométerenként negyven, míg óránként tíz eurót kell fizetniük a rendezvény idejére. Mivel az idei táv 69 kilométer, a befizetendő összeg 2850 euró lenne, amit a futókör nem engedhet meg magának – mondta Csutak Tamás.
A szervezők felkeresték az ügyben Dumitru Marinescu prefektust is, mivel úgy vélik, rendezvényükkel nem foglalják el az utat, hiszen folyamatosan haladnak, emellett minden más engedélyt beszereztek, ami az esemény megrendezéséhez szükséges. A kormánybiztossal kedden reggel találkoztak, Marinescu pedig ígéretet tett, hogy kapcsolatba lép az Országos Útügyi Hatósággal. A prefektus azt mondta, tüzetesen megvizsgálja a rendeletet és segíti a szervezőket az emlékfutás lebonyolításában. A Gáll Lajos Futókör vezetősége szerda délelőtt kapja meg a hivatalos értesítést ez ügyben – tette hozzá Csutak Tamás.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!