Kovászna megye két városában, tanórák ideje alatt szórakozóhelyeken és vendéglátó egységekben tartottak ellenőrzéseket a rendőrök csütörtökön. A cél: megelőzni a kiskorú bűnözést, továbbá azt, hogy a gyerekek áldozattá váljanak.
2014. január 10., 17:182014. január 10., 17:18
A rend őrei Bodzafordulón tíz helyszínen vizsgálódtak, de ott egyetlen iskolakerülőt sem találtak. Ellentétben a kézdivásárhelyi ellenőrzéssel, ahol hét kereskedelmi egységben összesen öt diákot találtak. A tanórákról igazolatlanul hiányzó kiskorúak ügyét jelentették az illetékes iskolák vezetőségének is.
„Nem beszélhetünk jelenségről a lógás kapcsán, mint ahogyan megtehetnénk ezt az ország más, nagyobb városaiban. Ennek ellenére megye területén folyamatosan ellenőrizzük az iskolaköteles gyerekeket a tanórák ideje alatt, ez a bűnmegelőzési programunk része” – mondta el portálunknak Nicolatea Marin rendőrségi szóvivő. „A kiskorú-bűnözés megelőzése prioritásunk, de külön odafigyelünk biztonságukra és az alkohol és pszichotikus szerek használatának megakadályozására is” – tette hozzá.
Tóth Zsigmond, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője hangsúlyozta, hogy továbbra is megtekinthető az a kisfilm is, melyet bűnmegelőzésért vetítettek a rabok életéről és gondolatairól már számos iskolában Háromszéken. A börtönévekről vetített megdöbbentő filmet a bűnözők engedélyével és kizárólag csak iskolákban vetíthetik le a rendőrségi alkalmazottak, de egy megyeszékhelyi iskolában a szülők is megnézthették. Tóth Zsigmond szerint ez egy igazán hatásos film, látszik a nézőkön, hogy mélyen érinti őket a bűnözők börtönben töltött évekről szóló vallomása.
Liliana Lazea az Országos Drogellenes Ügynökség megyei irányítója elmondta, hogy a filmet ők is használják, ráadásul több drogfogyasztóval készült felvilágosító anyagot is bemutattak már a megye összes iskolájában a pszichoaktív- és kábítószer-ellenes, illetve alkohol és dohányzás- megelőző kampányaik során. A szerek káros hatásait bemutató szórólapokat és CD-ket osztottak szét.
Liliana Lazea felügyelő, hangsúlyozta, hogy az általa vezetett központ a megelőzési tevékenységek mellett ingyenes pszichológiai tanácsadást is biztosít. Tavaly három fiatal kábítószerfüggőt kezeltek az intézményben, akik önként jelentkeztek, hogy le szeretnének szokni. Elmondása szerint az elmúlt négy évben összesen tíz függőn segítettek, de több százra tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik számára a megelőzés volt hatékony.
A háromszéki Drogellenes központ egy pályázatot is meghirdetett Mosoly drog nélkül címmel, a beérkezett mintegy 170 pályaművet január végéig lehet megtekinteni a megyeszékhelyi Gyermekek Palotájában.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!