Hadifoglyok emlékeit várják – a székelyekét is

A huszadik század egyik nagy csapása a magyarságra a világháborúkat követő hadifogság. Százezrek szenvedték el, katonák és civilek, de minden hadifogoly emléke egyedi. Ezek összegyűjtése a magyar Országút Társulat pályázatának célja.

Székelyhon

2016. július 25., 12:062016. július 25., 12:06

2016. július 25., 14:352016. július 25., 14:35

Várják tehát minden magyar hadifogoly (beleértve a határon túli magyarok) visszaemlékezéseit, elsősorban az eddig még nem közölteket. A pályázat során külön hangsúlyt kapnak a nyugati (amerikai, francia, angol) hadifogságról szóló emlékezések, mert ezekről még kevesebbet lehet tudni – informál a pályázatról a kiíró.

Három kategóriában várják az emlékezéseket, egyrészt beküldhetők az eredeti feljegyzések, naplók, melyek a fogság alatt születtek és máig megőrződtek. Ide tartoznak az elhurcolások közben küldött (pl. vonatból kidobott) levelek. Pályázni lehet ugyanakkor a volt hadifogoly későbbi feljegyzéseivel, emlékirataival. Nagy értéket jelent, ha hangfelvétel vagy film őrzi a visszaemlékezését. Végül a pályázat harmadik kategóriájában a mások (pl. családtagok) által megőrzött történeteket várják, akik jó emlékezőtehetséggel az eredeti elbeszélést hűen leírták.

A visszaemlékezés eredeti kézirata akár fénymásolatban, akár elektronikus másolatban (fénykép, szkennelés), akár eredetiben is beküldhető. Hang- és filmfelvételt is szívesen fogad a kiíró, ugyanakkor kérik beküldeni a volt hadifogoly rövid életrajzát és lehetőleg róla közvetlen a fogság előtt vagy után készült fényképet.

A visszaemlékezéseket, melyek a kiírási feltételeknek megfelelnek, kötetben jelentetik meg, rövid életrajz kíséretében. A könyvből tiszteletpéldányt kapnak a beküldők, többet is. A visszaemlékezésekből továbbá színházi est készül, melyet a könyvbemutató alkalmával állítanak először színpadra. Leadási határidő 2016. november 30, bővebb információ a társulat honlapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Múzeumi élmény: amikor téged is elítélnek a koncepciós perben

A kommunizmus korszaka nem csak a történelmi múlt része, hiszen sokunk személyes életének meghatározó részét jelenti. A Vörös Csillag Múzeum látványtervezői erre is törekedtek: ne csak nézzük a múltidézést, legyünk részesei azoknak az időknek.

Múzeumi élmény: amikor téged is elítélnek a koncepciós perben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Hamisított mosószereket vontak ki a forgalomból

Hamisított termékek illegális forgalmazásával gyanúsított személyeket hallgatott ki szombaton a Kovászna megyei rendőrség.

Hamisított mosószereket vontak ki a forgalomból
2026. november 06., péntek

Egész novemberben gyűjt a sepsiszentgyörgyi kórház a kisbabák számára

Gyűjtést szervez a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház az ott született kisbabák számára, mert sok anya úgy érkezik a szülészetre, hogy még a legszükségesebb babaholmikat sem tudja magával hozni.

Egész novemberben gyűjt a sepsiszentgyörgyi kórház a kisbabák számára
2026. november 06., péntek

A lakóknak is bemutatják Kézdivásárhely főterének átalakítási terveit

Lakossági fórumra várják a kézdivásárhelyieket november 9-én és 10-én, hétfőn és kedden 18 órától a Vállalkozói Inkubátorházba.

A lakóknak is bemutatják Kézdivásárhely főterének átalakítási terveit
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Üvöltözés és személyeskedés kísérte a Bálványos-vitát

Bálványos román nevének törvénybe iktatását célzó képviselőházi vitát heves szóváltások, személyeskedés és nacionalizmusról szóló bírálatok kísérték, miközben több párt is szembefordult az indítvánnyal.

Üvöltözés és személyeskedés kísérte a Bálványos-vitát
2026. november 05., csütörtök

Tíz fegyvert és közel tízezer lőszert foglaltak le

Tíz lőfegyvert és csaknem tízezer lőszert foglaltak le csütörtökön Kovászna megyében egy átfogó házkutatás–sorozat nyomán. Három személyt bekísértek és kihallgattak.

Tíz fegyvert és közel tízezer lőszert foglaltak le
2026. november 05., csütörtök

Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt razziáztak Kovászna megyében

Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatásokat Kovászna megyében a Jupiter művelet részeként. Egy másik ügyben az állami költségvetést több mint 1,2 millió lejjel károsíthatták meg, két személyt őrizetbe vettek.

Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt razziáztak Kovászna megyében
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Péter Alpár Ignotus című kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön

Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.

Péter Alpár Ignotus című kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön
2026. november 04., szerda

Döntés született, nem lesz Bálványosból Bălvăniș

A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.

Döntés született, nem lesz Bálványosból Bălvăniș
2026. november 04., szerda

Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a 45 év feletti férfiakat a sepsiszentgyörgyi kórházban

November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.

Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a 45 év feletti férfiakat a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés