
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtöki tanácsülésén kellett volna a városatyáknak szavazniuk az iskolahálózat átszervezéséről, de az oktatási minisztérium kedden közölte, hogy meghosszabbította a határidőt, ezért lekerült a pont az ülés napirendjéről.
2014. január 15., 18:092014. január 15., 18:09
A szaktárca a január 17–20. közötti időszakot jelölte meg, ameddig a helyi önkormányzatoknak dönteniük kell az iskolahálózat ésszerűsítéséről, most azonban még három hét haladékot kaptak az önkormányzatok.
Keresztély Irma, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelője szerint nincs ok a pánikra, ki kell várni az átszervezéseket érintő események végét. Bár a változások félelmet váltanak ki a pedagógusokból, egyetlen tanárnak sem kellene gondot jelentsen a kihívás, az új helyzetben való megfelelés.
Mivel a Kovászna Megyei Tanfelügyelőségnek az átszervezés nem tartozik a hatáskörébe, erről nem kívánt többet mondani, azonban rámutatott, hogy fölösleges a pánikkeltés. Az emberek 80 százaléka nincs tisztában a jogaival és az üggyel kapcsolatos törvényekkel. Keresztély Irma leszögezte, az átszervezéshez szükséges tanulmányokat felelős emberek végezték és ésszerű megoldásokat terveznek az aktuális törvények keretei közt.
Sztakics Éva alpolgármester portálunkat arról tájékoztatta, nem véletlen, hogy a legutolsó időpontra halasztották a tanács határozathozatalát. Drasztikus lépésekről van szó, mivel az átszervezés érinti azokat a tanintézményeket, ahol az átlag diáklétszám nem éri el a törvény által megszabott minimális keretet. A szakértői tanulmányok alapján Sepsiszentgyörgyön három oktatási intézmény van ebben a helyzetben: az Ady Endre, a Nicolae Colan és a Gödri Ferenc általános iskolák. A tervek szerint előbbi kettőt összevonják, hiszen az előbbiben osztályonként 16,5 az utóbbiban 18,5 fő az osztályonkénti átlag gyerekszám, ellentétben a 25 fős normatívával. A Gödri Ferenc Általános Iskola esetében a román tannyelvű osztályok gyereklétszáma nagyon alacsony, így ezeket az osztályokat, a a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola szintén hiányos létszámú, román tannyelvű osztályaival egyesítik. A Nicolae Colan iskolából már most át lehetne csoportosítani az V-VIII. osztályosokat az Ady Endre Általános Iskolába.
Az alpolgármester elmondta: „még három hét áll a rendelkezésükre, hogy a javaslatokat és elképzeléseket újra átgondolhassuk. A két, létszám alatt működő iskola esetében összesen 200 diák hiányzik a tanintézmények működéséhez szükséges keretből. Tudomásunk van a pedagógusok és a szülők tiltakozásairól is, azonban, ha a a minisztérium nem hoz kiegészítő intézkedéseket, melyek részéről anyagi támogatást feltételeznek, az önkormányzat nem tudja fenntartani őket. Hosszútávon azonban ez sem jelent megoldást.”
Sztakics Éva ugyanakkor leszögezte: „valójában a nagyobb kiadást a tanárok fizetése jelenti, nem az intézmények fenntartása, ha összevonásokra kerül sor, akkor a tanárok tevékenységét egyenként kiértékelik és a nagyobb pontszámot elérők maradnak alkalmazásban.”
A pedagógusok és a szülők, de még a civilszervezetek is felháborodásukat fejezték ki az átszervezések kapcsán. A nyomásgyakorlás civilszervezetek és intézmények sajtónyilatkozataiban és közleményeiben nyilvánul meg. A Nicolae Colan tanárai nyílt levelet is közzétettek, melyben a tanintézmény jó földrajzi elhelyezkedését és egy – nem működő – úszómedencét is felhoznak érvként, hogy inkább az állomás lakótelepi Ady Endre Általános Iskolát szüntessék meg, mert az kicsi és régi.
Az Andrei Şaguna Keresztény és Kulturális Liga is a Colan mellett áll ki, tiltakoznak az ellen, hogy az egyetlen román híresség nevével fémjelzett általános iskolát akarják megszüntetni, amelyben ráadásul két tannyelven folyik az oktatás.
A főtanfelügyelő szerint ezek nem életképes érvek, nyilvánvaló, hogy mindhárom, egyébként két tannyelvű iskolában az érintetteknek azonos jogaik vannak, és a döntés majd a tanügyi, fenntarthatósági szempontokat veszi figyelembe.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!