
Ellenőrzést tart a környezetvédelmi minisztérium a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatalnál a Greenpeace januári bejelentése nyomán – jelentette be a természetvédelmi szervezet.
2014. február 17., 20:462014. február 17., 20:46
A Greenpeace január közepén a hivatal igazgatójának menesztését kérte a szaktárcától, arra hivatkozva, hogy Gheorghe Neagu igazgató (képünkön) a rétyi beruházás kapcsán azt nyilatkozta: évi egymillió fa feldolgozása nincs hatással a környezetre.
„Felháborító, hogy a környezet védelmével megbízott hazai hatóságok egy idegen vállalat érdekeinek kedveznek, és bátorítják az erdőirtást” – fogalmaztak a szervezet aktivistái beadványukban.
Ebben emlékeztetnek, hogy tavaly több mint ezer aláírással nyomatékosítva kérték, hogy a hatóság kérje a környezeti hatástanulmányt a rétyi üzem engedélyeztetése előtt, majd több mint kétezren továbbították az igazgatóságnak a Neagu lemondását sürgető beadványukat.
A szaktárca ellenőrei a Holzindustrie Schweighofer osztrák befektető Rétyre tervezett fűrészüzemének engedélyeztetési folyamatát vizsgálják majd. Gheorghe Neagu a sajtónak megerősítette, hogy várja az ellenőrző testületét, ugyanakkor leszögezte, minden engedélyt törvényesen állítottak ki, és az ellenőrök sem találnak rendellenességet.
Elmondta, a környezetvédelmi engedélyt a gyár megépítésére adták ki, a hőközpont engedélyeztetésére a befektetőnek újabb kérést kell benyújtania. Az osztrák cég a Kovászna Megyei Tanácstól is megkapta az építkezési engedélyt. A természetvédők és helyi civilek folyamatosan tiltakoznak a rétyi üzem megépülése ellen.
Erdélyben mindössze kilenc olyan épület áll, amelyet Makovecz Imre, a Kós Károly-i örökség éltetője, az organikus építészet magyar megteremtője tervezett. Sepsiszentgyörgyön megtekinthettük a három, nevével fémjelzett családi ház egyikét.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
szóljon hozzá!