
Fotó: Nyulas Piroska
Hétfő reggel kinyílnak az iskola- és óvodakapuk, a tanév első becsengetése pedig jelzi, lassan de biztosan beköszöntött az ősz a maga színeivel és hűvösebb reggeleivel együtt. Az iskolások és óvodások idén már 12-én megkezdik a tanévet, bár az első hét még csak az ismerkedésről, beszokásról, szülői értekezletekről és szervezéssel kapcsolatos tevékenységekről szól.
2016. szeptember 11., 10:572016. szeptember 11., 10:57
A tanévkezdésre való tekintettel sok virágüzlet hétfőn hamarabb nyit, hogy az iskolába és óvodába igyekvő szülők és gyerekek megvásárolhassák a tanítónak, óvónőnek szánt csokrot. Forgalmi dugókra is számítani lehet, sok gyereket autóval visznek szüleik iskolába, óvodába.
Noha pár hete sokan úgy értelmezték a tanügyminisztérium közleményét, hogy csak 15-én kezdődik meg hivatalosan a tanév, a megnyitó ünnepségeket már hétfőn meg kell szervezniük az oktatási intézményeknek. Az első héten a tanintézeteknek alkalmuk lesz megszervezni a szülői értekezleteket, az iskolaorvos látogatását, a rendőrség bűnmegelőző osztályával való találkozásokat, a tantermek berendezését, az iskolaszabályzattal kapcsolatos megbeszéléseket.
Az első félév 2017. február 3-áig, a második február 13-tól június 16-áig tart. Az elemisek és óvodások október 29. és november 6. között is vakációzhatnak egyet, a nagyobbak a téli vakációt élvezhetik először, amely december 23-án kezdődik és 2017. január 8-áig tart. Félévi vakáció február 4–12. között lesz, tavaszi vakációt április 19–30. között kapnak a diákok, majd május 2-ától folytatják a tanévet, a nyári vakáció pedig június 16-án kezdődik, és 2017. szeptember 10-éig tart. Az első félév 19 hétből, a második 16 hétből áll, összesen 169 oktatási nap lesz. A tavaszi szünidőben tartják a tantárgyversenyeket, akárcsak a pedagógusok véglegesítő vizsgáját, hogy kipihenhessék magukat a nyári vakációban. A törvény által előírt hivatalos szabadnapokon tilos tanítani. A tanintézmények különböző rendezvényekkel ünneplik iskolaszinten október 5-én az oktatás nemzetközi napját, június 5-én a pedagógus napját és a június elsejei gyermeknapot.
Az Iskola másként elnevezésű országos program időpontjáról az oktatási intézmények maguk dönthetnek, ennek öt egymást követő munkanapból kell állnia, és a következő időpontok közül lehet választani: az óvodások és elemisek november 21-e és december 2-a között, vagy 2017. február 27-e és március 31-e között, valamint 2017. május 15-e és június 9-e között szervezhetik az iskolán kívüli programokat. Az általános és középiskolák, valamint a szakiskolák és posztlíceumok ezeket a tevékenységeket a következő időpontokban szervezhetik: 2016. október 17.–december 2., 2017. február 27.–március 31. és 2017. május 15.–június 9. között. A rendelet felhívja a figyelmet, hogy az Iskola másként tevékenységei nem eshetnek egybe a félévi dolgozatírásokkal, ezeket a félévek utolsó két hetében, a tananyag befejezése után kell megírni.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!