
Fotó: Nagy D. István
A Magyar Polgári Párt háromszéki és a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki szervezete is segítséget nyújt a magyar állampolgársággal rendelkezőknek a magyarországi választási regisztrációban.
2014. január 15., 20:232014. január 15., 20:23
Az MPP és az SZNT illetékesei is egyeztettek Higvéghi Balázzsal, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnökével, az országgyűlési képviselő múlt heti, sepsiszentgyörgyi látogatása alkalmával. A találkozók során megegyeztek, hogy mind a politikai alakulat, mind a civil szervezet aktívan részt vesz a választói névjegyzékbe történő regisztrálásban, segítséget nyújtva a hozzájuk fordulóknak, illetve a szavazáson való minél jelentősebb részvétel érdekében is kampányolnak. Erről Kulcsár Terza József, az alakulat háromszéki elnöke és Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács vezetője számoltak be. Elmondásuk szerint mind a párt sepsiszentgyörgyi székházában működő állampolgársági irodát, mind az SZNT szervezet székhelyét felkereshetik az érdeklődők, ha segítségre szorulnának a regisztráció során.
Gazda Zoltán hozzátette, a voksok eljuttatása terén is segítséget nyújt azt SZNT, ugyanis vállalják, hogy a székházba behozott borítékokat eljuttatják a külképviseletekhez, elkerülve ezzel a román posta esetleges „szabotázsakcióit”. A két irodában hétköznaponként 9 és 13 óra között várja az érdeklődőket.
Kulcsár Terza József és Gazda Zoltán is arra szólítottak fel minden szavazójoggal bíró háromszéki magyar állampolgárt, hogy vegyenek részt a várhatóan áprilisban sorra kerülő anyaországi választásokon. Ezzel elsősorban egyfajta visszajelzést küldhet a külhoni magyarság a könnyített honosítási eljárás bevezetésére, valamint köszönetet mondhatunk az Orbán kormány ezen intézkedésért – tették hozzá.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!